Nem vagyunk sem spanyolok, sem franciák, hanem büszke andorraiak vagyunk, tartják magukról a Pireneusokban lévő, aprócska ország lakói. Nyáron meseszép völgyek, télen fantasztikus sípályák: a katalán hercegséget minden évszakban érdemes meglátogatni.

Majdnem olcsó autókölcsönzés, baráti tanácsok

Barcelonától alig háromórányi autóútra van a Budapestnél kisebb területű ország. Bár a katalán nagyvárosból gyakran indulnak kényelmes buszok is a hercegségbe, mi inkább az autóbérlés mellett döntünk. Egyrészt a célországban az üzemanyag olcsó (az is adómentes), másrészt barangolni szeretnénk a hegyekben. Az autóbérlésre azonban oda kell figyelni: a középméretű sportos autót a várható adókkal, korlátlan kilométerrel kevesebb mint nyolcvankét euróért jelzi a weboldal másfél napra, de aztán a kulcsodaadásnál kiderül, lesz az kétszáz is (igaz, a biztosítást nem lenne kötelező megvenni, azonban nem akarunk kockáztatni).
Ha valaki Andorrába indul, az ismerősök irigykedve mondják: bezzeg a vámmentes országban olcsón tudsz majd vásárolni. A barátok parfümöt, cigarettát, whiskyt rendelnek, és jó tanácsként azt mondják, vegyél elektronikai cikkeket, mert azt is megéri.

Fenn és lenn

Érzékenyebb gyomrúak ne üljenek a hátsó ülésre, amikor autóval áthajtanak a Pireneusokon, mert megszámlálhatatlan mennyiségű kanyart kell leküzdeni. A hercegség meglehetősen magasan van: legalacsonyabb pontja is 840 méter, legmagasabb csúcsa pedig a 2986 méteres Pic de Coma Pedrosa. A határon nincs ellenőrzés, de a szembejövő sávban látni, ahogy a spanyol határőrök az egyik autó csomagtartójában likőrösüvegeket és cigarettásdobozokat számolnak, (KIEMELÉS) tehát visszafelé szigorúan veszik az unióba vámmentesen bevihető alkohol- és cigarettamennyiséget.

Börtön nincs – minek?

A határt átlépve hamar meg lehet érkezni Európa legmagasabban fekvő fővárosába, az 1029 méteren lévő Andorra la Vellába. Főleg akkor, ha nincs dugó: az ország tulajdonképpen egy ipszilon alakú völgy, a magas hegyek között alig vannak utak, így az évi tizenhárommillió turistát ideszállító járműnek kevés a hely. És ha kikeveredtünk a dugóból, következik az újabb probléma: hova parkoljuk a kocsit? A mi szállodánkban a viszonylag olcsó szoba mellé tizenhét euró a parkolási díj naponta, és ezzel még jól is járunk, mert az utcán (ha lenne hely) többet kellene fizetni.
Hetvenezer ember él itt, akik mind nem fizetnek adót, mert nem kell. Börtön sincs, ahová az adócsalók híján a másféle bűnözőket bezárnák, így ezeket a feladatokat (csakúgy, mint az ország védelmét) a két szomszéd állam, Spanyolország és Franciaország végzi el. Katalán a hivatalos nyelv, de természetesen a spanyollal és a franciával is jól el lehet boldogulni, az angollal viszont már nehezebb a dolgunk.

Szegény volt, gazdag lett

Andorra igazi meseország: a hófödte hegycsúcsok közé szorult völgyekben álomszép házak állnak itt-ott elszórva. Ha nem olvastam volna, el sem hinném, hogy nem is olyan régen még nagyon szegények voltak az itt élő emberek. Most azonban minőségi anyagokból, értékes kőből és fából épült ízléses házakat, modern épületeket látni mindenfelé, és a járókelők ruházatán, az üzletek kirakatain is mindenütt érződik a jólét. Mindez a turizmusból adódik: a GDP nyolcvan százalékát ez adja, és ők tartják a világrekordot az egy lakosra jutó turisták számában is.
A fővárost egy gyors vizű hegyi folyócska, a Valira szeli ketté. Két partja szépen kiépített sétány, tele napfürdőző semmittevőkkel és kocogókkal. Gyalog is percek alatt bejárható az óváros, a Barri Antic, ahol a parlament és a törvényszék épülete, a Casa de la Vall áll. Ez azt jelenti, hogy a völgyek háza – a város legrégebbi épülete, erős falait és impozáns saroktornyát a tizennegyedik században húzták fel. Érdemes megnézni még a csodatévő urgeli püspök kápolnáját is a főtéren, a Benllochon pedig ott a szobra is, hiszen a század elején még egy ideig társhercege volt az államocskának.

Az olcsó egy kicsit drága

Az óvárosból kilépve kezdődik a mérhetetlen mennyiségű vámmentes bolt, benne cigarettakartonból épített piramisokkal. Nem dohányzom, így inkább az alkohol- és édességkínálatot nézem át, de az általam is ismert márkák árai egyáltalán nem mérsékeltebbek az otthoniaknál. A Nyugat-Európából érkezett turisták mindezt másként gondolják, nyakra-főre vásárolnak mindenből. Ugyan a literenként öteurós, névtelen whisky engem is megingat egy pillanatra, de erős maradok, így a kedvenc parfümömnél már nincs is kísértés, mert drágábban adják, mint Budapesten. Elektronikai termékekkel pedig már nem is próbálkozom, mert hamar kiderül, hogy a csúcstechnikát nem itt kell keresni.

Köddé vált ételspecialitás

Európa ötödik legkisebb miniállama a sípályáiról is híres, de mi nem tervezzük kipróbálni a lejtőket. Helyette a gasztronómiára figyelünk: a speciális katalán édességként beharangozott melimarót azonban hiába kérdezzük több étteremben is, a pincérek csak a fejüket ingatják. Alighanem a kiejtésemmel lehet baj, mert végül aztán valaki a homlokára csap, és kihoz egy tányéron kecskesajtot és rácsurgatott mézet. A meglehetősen egyszerű étel meglepően finom: elhatározom, hogy otthon is ki fogom próbálni. Az andorrai konyha különben megegyezik a spanyollal-katalánnal, de azért több nemzet is rajta hagyta a nyomát. Sok olívaolajat használnak, finoman fűszereznek, sokféle levest esznek. És mindképpen meg kell kóstolniuk az arra járónak a katalán krémet, amely tulajdonképpen karamellizált puding.

Jó dolog a vásárlás, de a látvány se kutya

Azt hiszem, az itteni belváros az egyetlen olyan főváros a kontinensen, ahol kakaskukorékolásra lehet ébredni. Nekünk legalábbis sikerült, hiszen az Andorra Central Hotel mellett közvetlenül egy háztáji üzemel, és a szárnyasok ura tette a kötelességét.
Aki ide látogat, nem teheti meg, hogy ne menjen el gyalogtúrázni, maga mögött hagyva a dízelmotorok bűzét. Érdemes a világörökség részévé nyilvánított Madriu-Perafita-Claror völgyet felkeresni (ez a terület egyébként az ország egyötödét teszi ki), hiszen a jégkorszakban kialakult, U alakú vájatában gleccserek alakultak ki, és számos védett állatfaj is megcsodálható.
Felmegyünk a város feletti hegyre, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik az egész völgységre. Román stílusú kápolnák épültek a kanyargó szerpentinek mellé, a hegyről lezúduló patakokon félköríves kőhidak vezetnek át. Találunk egy tengerszemet is a fenyőerdők között, és ahogy egyre feljebb haladunk, egyre több a hó. Ahogy kanyargunk a szerpentineken, egyszer csak tábla figyelmeztet: aki olcsón, adómentesen akar tankolni, az most tegye, mert néhány kilométer, és Franciaország következik.

Lukács Csaba