Utolsó figyelmeztetés: a brüsszeli járat rövidesen indul

Vasárnap estig tart a Grimbergen sörtúra meghosszabbított jelentkezési határideje. Pályázzatok, és utazzatok Belgiumba sörözni!

Ahogy a héten már megírtuk, a belga Grimbergen sör magyarországi bevezető kampányának részeként 2016. szeptember 8-án egy másokkal közös, különleges utazást szervez a Grimbergen sör szülőhazájába, Belgiumba. Az úton a kiválasztott újságírók és szakmai bloggerek mellett részt vehet egy szakács is.

Keressük tehát azt az olvasónkat, aki a Grimbergen vendégeként (azaz az utazást és a szállást a sörmárka állja) szívesen utazna el Belgiumba, nézné meg a Grimbergen sörüzemet, és erről az utazásról tudósítaná a Turizmus Trend/Vendég & Hotelt, írna, fényképezne, és ha nagyon lelkes, akár videót is készíthet.

A tegnap éjfélig tartó jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk, augusztus 14. vasárnap éjfélig lehet pályázni!

Ha kedvet kaptatok a részvételhez, a következőt kell tennetek:

  1. Írjátok le maximum 300 karakterben, hogy miért szeretnétek részt venni ezen az utazáson!
  2. Írjátok le egy mondatban, hogy miért ti lennétek az ideális jelöltek!
  3. Küldjétek el, hogy eddig milyen jellegű tartalmakat készítettetek. Lehet ez blog, mikroblog, Facebook-oldal (url), vállalati hírlap (pdf), tévéműsor, reklámfilm (link), fotósorozat, novella, regény, bármi amiből megtudjuk, hogy milyen jellegű tartalomgyártásban vagytok a legjobbak.
  4. Küldjetek magatokról egy fotót is!

Ez az egész csomag ne legyen túl nehéz (max. 1 megabájt) és küldjétek el a

[email protected] címre SÖRTÚRA tárggyal!

Ki fog nyerni?

A beérkezett pályázatok közül a Turizmus Trend/Vendég & Hotel szerkesztősége és a Grimbergent forgalmazó Carlsberg képviselői közösen döntik el, hogy végül ki vehet részt az utazáson.

kep|id=250979|align=center|title=auto|width=580|galeria=1|popup=1}

A játék menete:

  • Pályázni legkésőbb augusztus 14-én éjfélig lehet.
  • A legjobb pályázatokból egy rövid kivonatot a Turizmus Online-on is közölni fogunk.
  • A pályázatokat augusztus 15-ig elbíráljuk, majd értesítjük a nyertest, illetve a Turizmus Online-on is megjelentetjük, hogy ki lesz a szerencsés.
  • A sörtúra időpontja: szeptember 8.

Hogy pontosabban lássátok, milyen egy sörtúra, mutatunk két videót, ami egy korábbi hasonló esemény hangulatát írja le. 

{youtube|id=l3cODqGkAlY}

{youtube|id=C0o7KMqerb8}

 

 


Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum

Szimulátorral és élménykamionnal vár a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.