Legalább 20, de akár 50 százalékos drágulás is jöhet az éttermekben

Az egyre súlyosabb munkaerőhiány, a nagyot emelkedő bérek, a durván emelkedő nyersanyag- és energiaköltségek egyaránt sújtják a vendéglátást. A Portfolio által megkérdezett vállalkozók abban egyetértenek, hogy a talpon maradt éttermek szempontjából kulcsfontosságú volt az a kormányzati döntés, hogy a koronavírus-járvány negyedik és ötödik hullámában nem kellett bezárniuk. Most az a kérdés, hogy az előttünk álló időszakban hogyan tudnak úgy működni, hogy ne legyenek veszteségesek. Egyes piaci szereplők szerint 15-20%-os áremelkedés várható, de van olyan várakozás is, amely szerint 30-50%-kal drágulhatnak a vendéglátóhelyek.

Az ötödik hullám tavaly november végén kezdődött el a szektor számára. A cégek szinte az összes évzáró rendezvényüket törölték, ezáltal jelentős bevételkiesést szenvedett el a szektor. A vírushelyzet előtti időszakban, ezek a rendezvények jelentették a tartalékot, az egyébként csekély forgalmú januárra és februárra, így több étterem enélkül a tartalék nélkül fordult rá 2022-re” – mondta a Portfolio-nak Gendur András, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének gasztronómiai társelnöke, aki egyben a La Perle Noire Restaurant and Lounge társtulajdonos-igazgatója is.

Semsei Rudolf, a VakVarjú Éttermek tulajdonos-ügyvezetője arról számolt be, hogy márciusra és áprilisra viszont a cégek egyre több ajánlatot kérnek be, és nyárra rengeteg esküvő várható” – ugyanakkor megjegyezte azt is, hogy a SZÉP-kártya költések az ötödére estek vissza az ő étteremláncánál, mióta február elejétől már az élelmiszerboltokban is lehet ezzel a cafeteria-eszközzel fizetni.

„Nagyon fontos volt, hogy például Ausztriával vagy Hollandiával szemben idehaza nem volt járványügyi zárlat. Enélkül még többen tönkrementek volna. Sok étteremben most a törzsvendégek jelentik a forgalom jelentős részét, a vállalkozók jelentős része azonban nagyon várja a tavaszt” – fogalmazta meg a szektor jelenlegi helyzetét Kovács László. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint sok cég él most a nyári nagyobb forgalomban felhalmozott tartalékaiból, vagy a korábban felvett hitelekből.      

A Portfolio által megkérdezettek arról is beszámoltak, hogy az évek óta égető gondot jelentő munkaerőhiányt súlyosbította a járvány miatt pályaelhagyás, az omikron variáns miatt pedig egyszerre sok munkatárs esik ki a munkából.



A teraszok kinyitása és a beinduló balatoni szezon szinte valamennyi szakember szerint nehéz pillanatokat hozhat majd el a vállalkozóknak, mert akár 30-40 ezer dolgozó is „útra kelhet”, hogy pár hónap alatt még többet keressen a nyári szezonban.

Abban szinte mindenki egyetértett, hogy idén nem a szezonban hullámzó vendégsereg, hanem az elszabaduló energia- és nyersanyagköltségek jelentik majd a legnagyobb gondot, amire a megugró bérek már csak a habot jelentik a tortán. Mivel a rezsicsökkentett vállalkozások kategóriájába az éttermek a legtöbb esetben nem férnek bele, ezért megjelentek a szektorban a minimum 3-szorosára, de valahol 6-szorosára emelkedő áramárak. Többszöröződnek számukra a földgázárak, és a nyersanyagköltségek pedig szintén elszálltak és várhatóan tovább emelkednek majd.

Pillanatnyi becslésem szerint a megemelkedett költségek 30-50 százalékos fogyasztói áremelkedést is eredményezhetnek – vázolta az éttermi árak jövőjét Gendur András, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének gasztronómiai társelnöke.

„Ha valaki életben akar maradni, kénytelen az árakat emelni, de lehet, hogy ezt csak félve teszik meg a vendéglátók, mert tartanak a vendégvesztéstől. Ennek ellenére minimum 15-20 százalékos drágulás várható. Fél és 1 év közötti időszak kell arra, amíg az emberek hozzászoknak az új árakhoz” – így látja a piacot Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Semsei Rudolf pedig arra mutatott rá, hogy a fine dining piac csak a turisztikai szezon beindulásával éledhet újjá.


Forrás: Portfolio


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.