Megkérdőjelezik a karbonsemleges matricákkal rendelkező élelmiszereket

Egy európai fogyasztóvédelmi szervezet szerint félrevezetőek az élelmiszerek esetében alkalmazott klímasemlegességre utaló matricák. Szerintük ugyanis az élelmiszereket lehetetlen károsanyag-kibocsájtás nélkül előállítani. A szakértő ezért betiltatná az ilyen matricákat, adja hírül az euronews.com tudósítása.

Nem szabadna az élelmiszereket klímasemlegességére utaló marticákákkal felcímkézni, mert azok félrevezetőek lehetnek a fogyasztók számára, ez áll az Európai Fogyasztóvédelmi Szervezet (BEUC) friss jelentésében.

A jelentés szerint a matricák mögött nincsenek tudományos tények, hiszen az élelmiszerek előállításához mindig szükség lesz majd szén-dioxidra. A fogyasztóknak azt javasolják, az étrendjük megváltoztatásával, például a növényi alapú táplálkozással próbálják védeni az élővilágot.

 

"Szerintünk ezek a matricák zöldmosdatást jelentenek. Helytelen dolog 100 százalékban szén-dioxid-semlegesnek hívni egy terméket, ez a fogyasztók félrevezetése", állítja egy szakértő.

A nagy élelmiszeripari cégek gyakran úgy szerzik meg a karbonsemleges matricát a termékeik számára, hogy a szennyezést pénzzel megváltják.

"A cégek karbonkrediteket vásárolnak, amivel ellensúlyozzák a kibocsájtásukat. Ezzel viszont az a probléma, hogy ez egy szennyezz most, fizess később hozzáállás. Vagyis most szén-dioxiddal szennyeznek, aztán pedig valamikor majd fizetnek, például a jövőbeli faültetési projektekért", tette hozzá a szakértő.

Az ilyen kompenzációs sémákban a jóvátételezés évekkel a szennyezés után történik és nem garantált. Addigra ugyanis a szárazság, vagy más tényezők miatt ezek a fák eltűnhetnek. A BEUC szerint egyébként ezeket a matricákat leginkább a marketing-értékük miatt alkalmazzák a cégek.

Az európai fogyasztók több, mint fele mondta azt, hogy a környezetvédelmi szempontok befolyásolják a vásárlásnál. A civilek már egy évvel ezelőtt az ilyen címkézési gyakorlat felszámolását kérték az Európai Bizottságtól.

 

Forrás: Euronews


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.