Ő nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét

Február 5-én lezajlott a Bocuse d’Or hazai döntője, amelynek a Sirha Budapest adott otthont. A versenyt Veres István, a Babel étterem séfje nyerte, ő képviselheti Magyarországot az észtországi európai válogatón.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Az első három helyezett a következő:

1. Veres István és Molnár Bence commis (Babel)

2. Kelemen Roland és Fenyő Nándor commis (Hunguest Hotel Aqua-Sol)

3. Haraszti Zsolt és Kocsis Patrik commis (Societé)

A magyar Bocuse történelem eddigi legkiélezettebb versenye zajlott szerdán a Sirhán, mind a hat versenyző a Bocuse szellemiségnek teljes mértékben megfelelő versenyétellel készült. A csapatoknak a szokásos módon két ételt kellett elkészíteniük, 5 óra 35 perc alatt.

A versenyételekről

A versenyzőknek egy meleg előétel jellegű halételt és egy meleg főfogás jellegű húsételt kellett készíteniük. A haltéma kötelező alapanyaga 6 db egész pisztráng, egy üveg Törley Chardonnay Brut, valamint egy meglepetés zöldség, amely csak tegnap délután derült ki, a METRO piacán, ahol a versenyzők beszerezték a főzéshez szükséges zöldségeket. Ez végül a fejesképoszta lett.

A hústéma kötelező alapanyagai a következők voltak: 7 db fürj (májjal és szívvel együtt), 2 db kacsamáj és egy üveg vörösbor. A fürjeket egészben kellett felhasználni. Az elkészítés módját és a téma feldolgozását a versenyzők szabadon dönthették el. A pecsenyéstálon való bemutatás során az elkészült fürjeknek felismerhetőnek kellett lenniük (fél vagy egész fürj formájában). A tálalás során a tálról a tányérok mindegyikére egy fél fürjnek és 3 köretnek kellett kerülnie. Egy köretnek fürjtojással kellett készülnie, két köret pedig csak zöldségeket és magokat, gabonákat tartalmazhatott. A témához két szósz, mártás kötelezően készítendő volt. Az alapanyagokat, azaz a fürjet, a kacsamájat, a pisztrángot és a zöldségeket a Metro Magyarország biztosította. A versenyen mind a hat séf és segítője magas színvonalú munkát prezentált.

A zsűriben a szakma kiváló szakemberi foglaltak helyet, valamit két igazi Bocuse legenda, Odd Ivar Solvold és Ørjan Johannessen. Utóbbi 2015-ben megnyerte a lyoni Bocuse d’Or világversenyt, előbbi pedig coach-ként állhatott a dobogó legmagasabb fokára Lyonban. A zsűri elnöke Hamvas Zoltán és Bíró Lajos volt, a kóstolózsűriben a következő séfek foglaltak helyet: Sárközi Ákos, Szulló Szabina, Barna Ádám, Odd Ivar Solvold, Ørjan Johannessen, Pesti István, Tivadar György, Adamek Balázs, Krasznai Norbert és Dinnyés Csaba. A konyhai zsűri elnöke minden idők legsikeresebb magyar Bocuse d’Or versenyzője, Széll Tamás, valamint Volenter István, a magyar csapat jövőbeni coach-a volt.

Széll Tamás rövid összegző beszédében elmondta, hogy nagyon komoly fejlődést lát a hazai Bocuse történetben, minden alkalommal színvonalasabb versenynek lehetünk tanúi. Könnyid László, az MTÜ turizmus stratégiai vezérigazgató-helyettese hozzátette, jó látni, hogy nagyon komoly utánpótlás van a magyar idegenforgalomban és vendéglátásban.

Az eredményhirdetésen több különdíjat is kiosztottak, ezek a következők voltak: A S.Pellegrino Fenntarthatósági különdíját Kelemen Roland kapta.

A Nespresso legjobb konyhai munkának járó díját Veres István vehette át.

A Hungexpo a legjobb csapatmunka díját Haraszti Zsoltnak adta.

A legjobb halételnek járó díjat Kelemen Roland, a legjobb hústálnak járó díjat Haraszti Zsolt vehette át a Metrótól.

A legjobb commis-nak járó díjat szintén a Metro adta át Molnár Dávidnak.

Veres István séf és Molnár Bence commis számára ma megkezdődött a visszaszámlálás a Bocuse d’Or európai válogatójára, amelyet május végén rendeznek majd az észt fővárosban.

Forrás: Turizmus Online


Bővül a zselízi Sacher-ház

Bővül a zselízi Sacher-ház  

„Három folyó régiója” elnevezésű turisztikai akcióterv keretében komplex turisztikai fejlesztések indulnak a magyar–szlovák határtérségben.
Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban

Nincs megállás: terjed a sertéspestis Horvátországban 

Idén már 89 járványgócot azonosítottak.
    Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak

Ki süti az ország kenyerét? Megnyílt a jelentkezés a hivatalos gyártóknak 

A jelentkezés a Magyar Pékszövetség tagvállalkozásai mellett minden magyar tulajdonú pékség számára nyitott és díjmentes.
A magyar konyha legjava a Time Out Marketben

A magyar konyha legjava a Time Out Marketben 

Egy tányér gulyás, egy tökéletes csirkepaprikás vagy egy pohár magyar bor – kevés jobb módja van annak, hogy a külföldiek megismerjék az országunkat.
Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója

Elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója 

52 éves korában elhunyt Szalai Dezső, a Völgyhíd Konyha & Rét megálmodója és egykori tulajdonosa.
Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen

Eddig még nem hallottunk Dánszentmiklósról, a Michelin-ellenőrök viszont igen 

Van néhány hely Magyarországon, amelyet elsőre még talán a térképen is nehezen találnánk meg, mégis évről évre felkerülnek a gasztronómia iránt érzékenyek bakancslistájára. Dánszentmiklós pont ilyen.
Azonnali hatállyal bezárta a Nébih az ország egyik legismertebb cukrászdájának üzemét

Azonnali hatállyal bezárta a Nébih az ország egyik legismertebb cukrászdájának üzemét 

Súlyos higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságokat tártak fel a Hisztéria Cukrászda tápiószecsői üzemében.
Neszmélyről érkezik az idei Sziget Fesztivál hivatalos bora

Neszmélyről érkezik az idei Sziget Fesztivál hivatalos bora 

A Hilltop lesz Európa egyik legismertebb fesztiváljának hivatalos borpartnere.
Hőkupola helyett mediterrán életérzés: új nyári menü a pesti aszfaltdzsungel közepén

Hőkupola helyett mediterrán életérzés: új nyári menü a pesti aszfaltdzsungel közepén 

Új nyári menü és hűsítő koktélok az Axis Café & Lounge kellemes hőmérsékletű teraszán.
Közös javaslatcsomagot készít elő a turizmus–vendéglátás szakképzés megújítására az MVI

Közös javaslatcsomagot készít elő a turizmus–vendéglátás szakképzés megújítására az MVI 

Már el is készült az első, mintegy tízoldalas javaslattevő csomag.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.