Gasztrotárlat nyílt Magyarország legkülönlegesebb szállásán

Szerzetesek asztalánál címmel nyílt kiállítás Majkpusztán, a kamalduli remeteségben, ahol a magyarországi szerzetesrendek étkezési kultúrájának tárgyi emlékei láthatók a Forster Gyula Örökségvédelmi Központ és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum rendezésében. A remeteségben, mely felújítása 2015-ben fejeződött be, eredeti cellaházakban lakhatunk.

Az október 31-ig látogatható tárlat megnyitóján Czunyiné Bertalan Judit, a digitális tartalomfejlesztésért felelős kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a Forster központ által felújított műemlékek és a bennük rendezett programok révén lehet közelebb hozni egymáshoz a múltat és a jelent. Hozzátette, hogy a mostani kiállítás is ezt a célt szolgálja, hiszen a szerzetesek étkezési kultúrájának tematikus bemutatása számos, ma is felhasználható ötlettel, mintával szolgál, különösen a természetes táplálkozást követők számára.

A megnyitót követően Saly Noémi muzeológus, a kiállítás kurátora mutatta be a gyűjteményt. Felidézte, hogy több éve tervezik egy szerzetesi gasztro tárlat létrehozását, és hosszú évek kutatómunkája áll amögött, hogy ez mára megvalósulhatott. Számos intézmény, múzeum kölcsönözte az itt megtekinthető tárgyakat, támaszkodhattak a magyarországi szerzetesrendek könyvtárosainak, levéltárosainak önzetlen segítségére is - tette hozzá. A kiállításon láthatók a kenyér- és ostyasütésnél, a borkészítésnél, sörfőzésénél, a gyógylikőrök, a méz, a sajt és az olaj előállításánál használt eszközök és a szerzetesek gazdálkodását segítő tárgyak is. A tárlat legrégebbi, legértékesebb darabjai az 1500-as évek végéről származó szakácskönyvek és az 1600-as évektől induló kolostori számadáskönyvek, amelyek segítségével jól lehet követni a szerzetesek gazdálkodását, kiadásait.

A tárlatnak helyet adó kamalduli remeteséget 1733-ban kezdték el építeni, alapkövét Esterházy József tette le. A remeteségben cellaházakat, templomot és közösségi épületet alakítottak ki; a némaságot fogadó fehér csuhás szerzetesek külön-külön elmélkedtek cellaházaikban, évente csak egyszer beszélhettek egymással. A remeteség II. József 1782-es rendeletéig virágzott, amikor a rendet feloszlatták, a berendezés egy részét pedig elárverezték, állami tulajdonba vették vagy széthordták. Majk az 1980-as évektől turisztikai látványosság, Közép-Európában azon kevés remeteség egyike, amelyek épülete és környezete eredeti formájában maradt fenn.

A kolostorépület felújításának első üteme 2015. szeptemberében fejeződött be 885 millió forint uniós támogatás felhasználásával, és ennek keretében megújult az épület díszudvara is. A remeteség 17 cellaháza közül hét apartmanházként rendszeresen fogad látogatókat. Tavasz óta hétvégenként Oroszlányból induló városi autóbuszjárat is segíti a műemlék látogatását.

Forrás: Vendég&Hotel Online / MTI


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.