Ki mit vár a hosszú hétvégétől?

Erős forgalom várható a hosszú hétvégéken a szállodákban a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke szerint. A Szállás.hu elemzése azt mutatja, hogy a belföldi települések közül az október 23-i hétvégén a legnagyobb vendégforgalomra Eger, Gyula és Hajdúszoboszló számíthat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Könnyid László, az MSZÉSZ elnöke elmondta: jelentős az érdeklődés mindkét hosszú hétvége iránt, ez látszik az előfoglalási adatokon. Az október 23-it közvetlenül még egy hosszú hétvége követi, a november elsejei mindenszentek ünnepével. Rámutatott: a forgalom a hosszú hétvégék között oszlik meg, emiatt nem lesz teljes teltház a magyarországi szállodákban. A belföldi utazni vágyók vagy az egyiket, vagy a másikat választják. Előfordul ugyanakkor, hogy az iskolai őszi szünet miatt hosszabb utazást terveznek, ezekre is van foglalás.

Kitért arra is, hogy a karácsonyi-szilveszteri időszakra az érdeklődés már most jelentős, minden eddiginél nagyobb.

A Szállás.hu elemzése szerint az október 23-i hosszú hétvégén sok magyar család indul útnak: közel háromszor annyian, mint egy átlagos őszi hétvégén. Az előfoglalási adatok alapján a hotel kategória a legnépszerűbb, azon belül is a wellness-szolgáltatást nyújtó szálláshelyek - ismertette a közleményben Keresztes Nóra, a Szállás.hu marketing menedzsere. Hozzátette: a 4 napos pihenő során szálláshelyre várhatóan átlagosan 52 989 forintot költenek az utazók, átlagosan 3,16 fő tölti az ünnepet szálláshelyen, a foglalási hosszuk 2,28 éjszaka. Nagyjából minden 5. utazó SZÉP-kártyával egyenlíti majd ki a számlát, esetükben az átlagos foglalási érték jóval magasabb, 80 095 forint - ismertette a közlemény.  

A legkeresettebb turisztikai attrakciók rangsorát az Egri vár, a Miskolctapolca Barlangfürdő, valamint a Zalakarosi Fürdő vezeti.A Szallas.hu teljes előfoglalási adatait megvizsgálva a belföld és külföld megoszlása 92, illetve 8 százalék. A hosszú hétvégén határon túlra utazók körében a három legkedveltebb úti cél a lengyelországi Zakopane, a csehországi Prága és a romániai Szováta.

A Danubius Hotels szállodáiban is 80 százalék feletti a foglaltság - mondta Fodor-Kassai Mónika, a Danubius Hotels PR igazgatója. A margitszigeti szállodák foglaltsága 80 százalék körüli, a büki szállodákban pedig már várólistát kellett bevezetni a teltház miatt mindkét közelgő  - október 23-i, és november elsejei - hosszú hétvégére. Sárváron a foglaltság 90 százalékon áll mindkét hétvégére, Hévízen pedig mindkét szállodában 80 százalék feletti a töltöttség.

Forrás: MTI


    Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom

Koncepcióváltás Bikácson – kétmilliárdos beruházással megnyílt az új családi paradicsom 

Az egykori Zichy Park Hotel új szerepkörben tér vissza a hazai szállodapiacra.
Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken

Lejtőre kerültek a magánszálláshelyek a Kanári-szigeteken 

Az elmúlt egy évben jelentősen visszaesett a turisztikai célú kiadó lakások kínálata a Kanári-szigeteken.
Tokajban életre kel Dél-Amerika

Tokajban életre kel Dél-Amerika 

Egy mentett lajhár, inka legendák és az Amazonas különleges hangulata – új fejezet a Minaro Hotel történetében.
Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait

Ősszel ismét átadják Európa történelmi szállodáinak rangos díjait  

Tavaly magyar kastélyszálloda is elnyerte az előkelő elismerést.
Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában

Ensana Hotels: szállodanyitás Georgiában 

Gyógyturisztikai desztinációval bővül a lánc hálózata.
Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben

Kortárs művészeti programsorozat a győri hotelben 

A kiállítás 2026. július 15. és augusztus 15. között várja a látogatókat.
Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Fordulópont előtt a Booking Holdings

Fordulópont előtt a Booking Holdings 

A lépés jelentős változást jelent a Booking Holdings eddigi működésében.
A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait

A debreceni reptéri szálloda közzétette foglaltsági adatait 

Hetven százalékos foglaltsággal működött első évében az ibis Styles Debrecen Airport szálloda.
Már fogadja vendégeit Magyarország első voco by IHG lifestyle szállodája

Már fogadja vendégeit Magyarország első voco by IHG lifestyle szállodája  

A voco Budapest D8 új dizájnnal és megújult gasztronómiai koncepcióval várja vendégeit Budapest belvárosában.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.