hirdetés
hirdetés

Csak év vége felé repülhetnek újra a betiltott Boeing-ek

Leghamarabb csak 2019 végén kaphat ismét zöld utat a hatóságoktól a 737 MAX, hogy repüljön – erről maga a Boeing vezérigazgatója beszélt - írja a hvg.hu

hirdetés

Március közepén parancsolták földre világszerte a Boeing 737 MAX gépeit, miután rövid időn – néhány hónapon belül – a típus két járata is lezuhant. Az egyik tragédia az etióp társaság járművét érintette, nem sokkal később kiderült: a gép orra már a felszállást követő percek után megindult lefelé. Dennis Muilenburg, a Boeing vezérigazgatója nemrég a CNBC hírcsatornának nyilatkozott a típus újbóli forgalomba állításának lehetséges időpontjáról. Mint mondta, a tilalom az év végéig is eltarthat, utána azonban ismét repülhetnének az érintett modellek. Azt nem tudni, pontosan mikor van erre esély, a vezérigazgató nem közölt részleteket.

Az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal egy kedden napvilágra került vizsgálata arra világított rá, hogy több száz 737-es Boeing-gépet is hibás alkatrésszel szerelhettek fel. Egy esetleges katasztrófa veszélye ugyan egyik modellnél sem áll fenn, de így is komoly gondról van szó. Úgy tűnik azonban, hogy a 737 MAX-ok visszatérését mindez nem hátráltatja, legalább Muilenburg ezt nem említette. A magyar repülési szakportál, az AIRportal azt írja, a hatóságok ezen a héten szimulátoron vizsgálják a 737 MAX repülésirányító rendszerének szoftveres módosításait, ezt követően az FAA kijelöli az első hatósági tesztrepülés időpontját.

A Bloomberg időközben arról írt, hogy Tim Clark, az Emirates vezérigazgatója szerint a 737 MAX-ok még az év végén sem állnak forgalomba az amerikai légifelügyelet, az FAA, illetve az egyes országok hatóságai között fennálló vita miatt. A nézetkülönbségek okai ugyanakkor nem ismertek.

Az etióp légikatasztrófát a Boeing automatikája, az úgynevezett átesés megakadályozására kifejlesztett MCAS-rendszer okozta, amely hibás adatokat kapott egy érzékelőtől, emiatt pedig megdöntötte a gépet, ami végül lezuhant. A rendszernek akkor kellett aktiválódnia, amikor az érzékelők adatai azt jelezték, túl lassan halad a repülő, vagy túl meredeken emelkedik. Nem sokkal később kiderült, a pilóták drámai küzdelmet folytattak a repülőgépért, de végül nem sikerült nekik egyenesbe kormányozni a járművet. Akkor arról szóltak a hírek, hogy a Boeing egy biztonsági felszerelést nem épített be a repülőgépbe, mert azt csak felárért cserébe volt hajlandó biztosítani. A Boeing-tragédia kapcsán nemrég az is kiderült, a repülésügyi szakemberek már 15 évvel ezelőtt figyelmeztettek arra, hogy bekövetkezhet egy ilyen tragédia.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Kiadónk társoldalai