Egyesült a két nagy buszvállalat

Németország két legnagyobb buszos vállalkozása, a FlixBus és MeinFernbus egyesítette erőit.

A két legnagyobb buszvállalat, a FlixBus és a MeinFernbus bejelentette, hogy a két cég összeolvad. A döntés azért született meg, hogy a vállalatok erősségeit és útvonalhálózatát egyesítsék, és behálózzák Európa nagy részét.

A két – illetve most már egy – cég 160 partnerén keresztül jelenleg körülbelül 500 busszal közlekedik. Torben Greve, a MeinFernbus alapítója elmondta, hogy a buszjáratok sűrűsége hamarosan megnő, az utazási idő pedig csökkenni fog.

André Schwämmlein, a FlixBus társalapítója azt nyilatkozta: „A cégek alapítóinak a kezdetektől ugyanaz a céljuk: gyors növekedés, átfogó útvonalhálózat és az alvállalkozókkal való együttműködés. a partnereink így most már együtt, és nem egymással szemben tudnak dolgozni.”

A cégnek az osztrák Blaguss is a partnere, így Budapest és Bécs között is rendelkeznek buszjárttal. Budapestről más járatuk egyelőre nincsen, ám Bécsből el lehet jutni többek között Berlinbe, Pozsonyba, Frankfurtba, Ljubljanába, Mariborba, Münchenbe, Nürnbergbe és Zágrábba is.

Az egyesülés okán pedig most rendkívül kedvező áron lehet jegyet venni pár napig.

Nemrég szabadult fel a német távolsági buszközlekedés piaca
Két évvel ezelőttig csupán néhány autóbuszvonal létezett Németországban, az is történelmi okokból, Nyugat-Berlin kiszolgálására – írja a Fapadosinfo. Még Hitler alatt hozott törvényt Németország a buszközlekedés tiltásáról, mégpedig a vasút védelmében. 2013. január elsejétől azonban felszabadították a piacot: bizonyos feltételek teljesülése esetén bárki bármerre indíthat távolsági buszjáratot Németországban. Magyarán az történt, ami az európai légtérben, és meg is lett a hatása.

Gombamód nőttek ki a földből az új autóbuszos szolgáltatók, hétről hétre új járatok indultak, és két év elteltével már nem csak Németországot hálózzák be az autópályás buszjáratok, hanem több szomszédos országba is átér a hálózat. A hírhedten drága Deutsche Bahn mellett a buszok lassabb, de lényegesen olcsóbb eljutási lehetőségeket kínálnak.

Forrás: Fapadosinfo


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.