Hamarosan drágábban repülünk a Lufthansával - is

Január 25-étől emelkedik a Lufthansa-jegyek ára az üzemanyag drágulása nyomán kivetett pótdíj növelése miatt: Németországon és Európán belül egy irányba két euróval, a hosszútávú járatokon 10 euróval lesz drágább a jegy - számolt be a német Bild című lap.

Ez azt jelenti, hogy a korábbi emelésekkel együtt csak a pótdíj miatt 26 euróval kell többet fizetni egy útra Európán belül, és 92-107 euró a pluszköltség a tengeren túli járatokon.

Az utóbbi időben jelentősen megdrágult üzemanyag teszi ki a légitársaságok költségeinek legnagyobb részét, a Lufthansánál például évi nyolc millió tonna kerozint használnak el, ami a Financial Times Deutschland számításai szerint Írország egész évi felhasználásának felel meg.

Az üzemanyagok árának emelkedése miatt hamarosan más légitársaságoknál is drágulhatnak a jegyek, mert egyre többen emelik az üzemanyagfelárat.

A British Airways az elsők között jelentette be december közepén, hogy utanként 10 fonttal emeli hosszú távú járatain az üzemanyag pótdíjat. Ezzel az emeléssel már 63-108 font közötti összeget tesz ki a felár az út hosszától függően. (Egy font hozzávetőleg 320 forint.)

Változik a helyzet Ázsiában is: emelésről döntött egyebek mellett a Singapore Airlines, a hongkongi Cathay Pacific és a japán Nippon Airlines.

Az ausztrál Qantas is jelezte, hogy emelheti árait és a pótdíjat, figyelve, hogy mit tesznek fő versenytársai. Egyelőre a vezető légi cégek többsége még óvatos, figyelik a piaci fejleményeket. Elemzők szerint azonban az olcsó jegyek időszakának valószínűleg vége.

A diszkont légitársaságok egyelőre nem jelentettek be emelést, az easyJet azonban éppen csütörtökön jelezte, hogy megduplázódhat a vesztesége egyebek mellett az üzemanyagárak emelkedése miatt. 

Elemzők emlékeztetnek arra, hogy legfőképpen az üzemanyagköltség tükröződik a jegyárakban: a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA adatai szerint a kerozin most nagyjából 20 százalékkal drágább, mint egy évvel ezelőtt, ezért szinte elkerülhetetlen a jegyárak emelkedése. (MTI)


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.