A szezonra készülődik Tunézia

Tunézia idén a világ minden tájáról számít turistákra, az európai utasok pedig az előrejelzések szerint 2016-ban visszatérnek az észak-afrikai országba. Ezt bizonyítják a Tunézia és számos európai ország között a nyár folyamán közlekedő charterjáratok is.

Tunézia a turisztikai termékfejlesztés révén is igyekszik bővíteni vonzerejét. Idén immár harmadik alkalommal szervezték meg a Les Dunes 2016 / Sound of Sahara elektronikus zenei fesztivált Naftában, a Szahara szélén, február végén.

A háromnapos parti a Star Wars legendás díszletei között, a Tatooine bolygó helyszínéül szolgáló Mos Espa dűnéinél zajlott, ahol techno, minimál, techhouse, progresszív és trance stílusban játszó dj-k pakolták a lemezeket. A környéken több turisztikai látnivaló akad: a Chebika oázis az Atlasz-hegység kopár hegyei között csodálatos datolyapálmák és vízesések otthona, a közeli Grand Canyonnál forgatták Az angol beteg című film néhány jelenetét.

Tunéziában idén nyáron is várják az európai turistákat, a Tunisair számos járatot indít például Németországból, de többek között Oroszországból és Csehországból is közlekedni fognak charterjáratok Djerbára. Magyarországról Djerbára és Monastirba juthatnak el a nyaralni vágyók. Az észak-afrikai ország a tengerparti nyaralás mellett vásárlási lehetőségekkel és egészségturisztikai szolgáltatásokkal is csábít.

Magyarországról a Kartago Tours és a Taurus Reisen indít charterjáratokat idén Tunéziába, honfitársaink Djerbára és Monastirba májustól október végéig utazhatnak.

Az oroszok is visszatérnek idén Tunéziába. Nemrég több mint négyszáz orosz utazási irodásnak szervezett tanulmányutat az idegenforgalmi hivatal Djerbára, és azt is bejelentették, hogy Moszkva és Djerba között heti két járat szállítja az orosz turistákat. Ezzel együtt az országból összesen legalább heti tíz charterjárat fog közlekedni Tunéziába, és körülbelül ugyanennyi járatra számíthatnak Csehországból is.

A német turistákra is számít idén Tunézia. A Tunisair április 1-jén indítja járatát Berlinbe és Hamburgba, a légitársaság A320-asa hetente egyszer fog közlekedni. Idén is napi járatokat üzemeltet a légitársaság Frankfurt és Tunisz között, Münchenből és Düsseldorfból pedig heti három járat fog közlekedni a tunéziai fővárosba. Ezen kívül mind az öt német repülőtérről heti járat indul Enfidha repülőtérre és Djerbára. A légitársaság tavaly 214.000 német utast szállított járatain, az idei terv nagyobb volumenű: 263.000 utassal számolnak.

Áprilistól októberig a német tour-operátorok négy tunéziai charterláncot rendeltek meg. A brit Thomas Cook és a Tui is várhatóan novembertől indítja el újra tunéziai járatait. (x)


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.