Emlékvonat indul az Isonzóhoz

Az Isonzó front főbb magyar vonatkozású emlékhelyeit meglátogató, zarándoklat jellegű négy napos vasúti körutazás indul július 20-án az isonzói csata századik évfordulójára az első világháború centenáriumának alkalmából.

A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány, a Budakeszi Kultúra Alapítvány és a MÁV Nosztalgia Kft. szervezi a vasúti körutazást, melynek beharangozó közös tájékoztatóját február 24-én, kedden tartották a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében.

A tájékoztatón elhangzott, hogy a résztvevők vasúton utaznak el Magyarországról, a konkrét helyszínekre viszont autóbusszal viszik el őket. Az emlékúton többek között Gorizia (Görz), illetve Nova Gorica városa, a Visintini magyar kápolna meglátogatása mellett a Doberdó fennsíkján a Monte San Michele-t is meg lehet tekintetni. Ezen kívül Redipuglia olasz, Fogliano és Solkan osztrák-magyar temetői is szerepelnek a programban. A résztvevők felkeresik a Kolovrat-gerincen kialakított szabadtéri emlékhelyet, Kobaridban (Caporetto) a háborús múzeumot és az osszáriumot, valamint Tolmin (Tolmein) Loče osztrák-magyar katonatemetőjét. A központi megemlékezés a tervek szerint a körutazás utolsó napján, július 23-án a szlovéniai Štanjel osztrák-magyar temetőjében lesz. Az Isonzó Expressz 2015 nevű különvonat érinti azokat a szlovén és olasz településeket, helyszíneket, ahol magyar katonák harcoltak. A július 20. és 23. közötti körutazás különvonata az I. világháborús olasz front déli szakaszára viszi az emlékezőket, célja s küldetése az egykori háborús hadszínterek felkeresése, tisztelgés a hősi halottak magyarjainak emléke előtt.

Kun Szabó István vezérőrnagy, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az eseményt üdvözlő beszédében elmondta, hogy a Honvédelmi Minisztérium örömmel vállalt részt az eseményben, melynek fővédnöke a honvédelmi miniszter. Mint mondta, a magyarság számára az óriási veszteségek miatt gyászos, szomorú emlékeket idéz az Isonzó és a Doberdó történelmi-földrajzi fogalma, azonban ezek a helyszínek nem egy elvesztett csata színterei, hanem a súlyos veszteségek ellenére a magyar katonai helytállás jelképei is. Az Isonzónál és a Doberdón a korabeli Magyarország területéről kikerülő katonák a legnehezebb körülmények között védték az akkori közös hazát, az Osztrák-Magyar Monarchiát. Az Isonzó és a Doberdó a magyar köztudatban általuk és miattuk vált fogalommá.

Dr. Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály főosztályvezetője szerint azt is szolgálja az utazás, hogy ezeknek a hősöknek az emlékezetét és tiszteletét visszaállítsuk méltó helyükre. „A halálban testvérekké váltak” elnevezésű középiskolai történelemverseny győztes csapata, annak felkészítő tanára, és a verseny lebonyolítását végző főiskolai tanárok, valamint további tizennégy ember, összesen huszonkettő személy zarándokúton való részvételét a díjak megfizetésével támogatja.

Schvéd Norbert, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezető igazgatója a praktikus információkat osztotta meg a sajtó képviselőivel. Mint mondta, ez az esemény öt szervezet együttműködésének köszönhetően jön létre. Az „Isonzó Expressz 2015” nevű különvonat a négynapos programsorozat keretén belül érinti azokat a szlovén és olasz településeket, illetve emlékhelyeket, ahol magyar katonák harcoltak a Nagy Háborúban. Az utazás résztvevőinek elszállásolása Nova Goriciában lesz, háromcsillagos szállodában. Az egyes helyszínek megközelítése a vasúti kiutazás után autóbuszokkal történik. A látogatók kalauzolását idegenvezetők, a témában jártas történészek előadásaival kapcsolják össze. A hadtörténelmi előadássorozat egyébként már az elindulás után, külön e célra alkalmas vasúti kocsiban el is kezdődik. Az út során hagyományőrzők mutatják be a korabeli felszereléseket és fegyvereket, valamint az egyes helyszíneken díszelgési feladatokat is ellátnak, közreműködnek a megemlékezések ünnepélyessé tételében.

Hámori Ferenc, az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó Bt. ügyvezetője elmondta, hogy az Indóház dokumentálja az Isonzó Expressz útját, állomásait, eseményeit (kiadandó úti album összeállítását), valamint úti filmet készít a négynapos eseményről. Szerkeszti és frissíti az általa létrehozott www.isonzoexpressz.hu weboldalt.

Pintér Tamás, a Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a zarándokút állomásainak meghatározásához szükséges szakmai koncepciót és a zarándokút sikeres megvalósításához szükséges tudományos, történész szakmai támogatást biztosítja. Történeti kiadványokat jelentet meg, a zarándokút során szakmai előadásokat tart, az egyes helyszíneken (Görzi vár, Monte San Michele, San Martino, Kolovrat gerinc) szaktörténészek közreműködésével bemutatja a terepet, a harcok emlékeit, felidézi a magyar vonatkozású eseményeket, fogadja és vezeti a zarándokúton résztvevők buszos kiscsoportjait.

Az osztrák-magyar haderő keretei között az Isonzó-front minden szakaszán harcoltak a korabeli Magyar Királyság területéről kiegészített alakulatok. Egyes területek, mint pl. tolmeini hídfő némely pontja (pl. a Mrzli vrh magaslat), a Doberdó-fennsík, vagy 1917 őszén a Monte San Gabriele védelme döntően magyar kiegészítésű alakulatok kezében volt.

A korabeli Magyarország legjelentősebb városai, Budapest, Debrecen, Székesfehérvár, Nagyvárad, Szeged, Temesvár folyamatosan itt harcoló házi ezredei mellett az ország sok más területéről is érkeztek ide csapatok hosszabb-rövidebb időre. Az itt küzdő alakulatok azonban olyan súlyos veszteségeket szenvedtek – egy-egy csata során néha állományuk felét, kétharmadát is elvesztve –, hogy a saját hadkiegészítési területükről nem tudták pótolni a veszteségeiket, ezért folyamatosan más alakulatoktól is vezényeltek ide csapatokat a kiegészítésükre. A Magyarország minden területéről vezényeltek katonákat az Isonzóhoz. Így került például a Doberdóra és szenvedett 1916 nyarán sebesülést Erdély későbbi híres püspöke, Márton Áron is, akit eredetileg a székelyudvarhelyi 82. gyalogezredbe soroztak, de századával együtt a temesvári 61. gyalogezred kiegészítésére vezényeltek.

Elhangzott még, hogy a Budakeszi Kultúra Alapítvány részt vesz a szlovéniai Isonzó völgy szakmai programjának kialakításában, koordinálja a felkeresendő kegyeleti helyszínek rendbe tételének, tájékoztató táblák állításának szervezését, egyeztet és együttműködik az érintett szlovén hatóságokkal és szervezetekkel a HM TKHKF-el egyeztetve, gondoskodik a szlovén kapcsolatok bevonásáról a program szervezésébe, lebonyolításába.

Jelentkezni a MÁV Nosztalgia Kft.-nél lehet (www.mavnosztalgia.hu).


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.