Sorry Frankreich, ez van!

20 év után ismét a szász főváros, Drezda ad otthont a Germany Travel Martnak (GTM). A DZT, Német Turisztikai Hivatal, évente visszatérő legnagyobb eseménye, a beutaztató workshop GTM 44. alkalommal került megrendezésre. Nyolcadik éve folyamatosan növekszik a német turizmus. Az ország az európai listák élén áll. Sőt, a beutazások számát tekintve továbbra is megelőzi a szomszédos Franciaországot. „Sorry Frankreich, ez van” — így Petra Hedorfer, a DZT vezérigazgatója, de bocsánatkérőn, mosolyogva egyből a sajtótájékoztató plénumának francia szekciójára nézett.

Rövidre zárhatnánk az egész történetet azzal, hogy csuda jól megy Németországnak: turisztikai hivataluk élén dolgoznak a szakmai érdemeik alapján megbízott vezetők, teszik a dolgukat, pénzt és időt nem sajnálva tartják az egész világgal a kapcsolatot kiterjedt külképviselői hálózatukon keresztül. Az eredményeken, mint mindig, ez most is meglátszik. Kevés az az ország, ahonnan csökkenés mutatható ki. Ha stagnálás látszik, mint egyebek mellett Hollandia esetében, akkor inkább egy érett piacról beszélünk. A 11,2 millió holland vendégéj 0,5%-ot esett tavaly a bázisév 2016-hoz képest. Összességében mintegy 84 millió vendégéjszakát hoztak a külföldiek Németországnak tavaly, 3,6%-kal meghaladva a bázis év értékét. Petra Hedorfer szerint mindebből 1-2 millió vendégéj írható a sharing economy jelenség számlájára.

20,9 millió éjt hoztak a tengerentúli piacok. A sort nem meglepő módon az USA vezeti. Tavalyi teljesítményét 8.8 százalékos növekedés mellett 505 ezerrel tornázta fel. Ennél kicsit alacsonyabb arányban — 8,3% — slankították vendégéjszakáik számát az Öböl országai; 169 ezerrel kevesebbet háltak itt. Izrael is éppen a karcsúsodó küldő piacok egyike: -6,1%, - 61 ezer vendégéj.

Európa 61,3 millió éjszakával továbbra is őrzi küldő piaci elsőbbségét. Legnagyobbat Oroszország és Ausztria ugrotta 2016-hoz képest. De a kettő között második helyen a bort velünk együtt ivó lengyel barátaink szerepelnek 10,4%-os növekedéssel, 274 ezerrel több vendégéjszakát hozva német szomszéduknak. Ránk sem panaszkodhatnak a frankfurti központban: 8,5% növekedés, plusz 60 266 vendégéj. Bámulatos! — jegyeztük meg Petra Hedorfernek, aki a növekedést a légi összeköttetés bővülésével, az OTA-k piaci térnyerésével és a bloggerek, véleményvezérek és természetesen a budapesti DZT-képviselet áldozatos munkájának hatásával indokolta.

Szamárság lenne magunkat a lélekszámban jóval nagyobb Lengyelországgal összehasonlítani. Az azonban már elgondolkodtató, hogy a Németországban megnyíló európai turista bukszákból kiömlő költés 15%-át a lengyelek hagyták a kasszákban; 5,4 milliárd eurót. Negyvenkettő százalékkal voltak bőkezűbbek, mint tavaly. A miértre válaszolva Petra Hedorfer elmondta, hogy a közel 50 milliós országból már csak a lélekszám alapján is sokan jönnek, sokat költenek. Különösen a határmenti régiókban jelentős a forgalom. A derék svejciek „csak” 4 milliárdot csepegtettek északi szomszéduk zsebébe. „Németországról az ipar, az üzleti élet jut még ma is sokaknak eszébe. De nana, nem addig van az!” — emelte fel ujját a vezérigazgató. Az európai beutak 23%-a üzleti motivációjú, míg 21% baráti és családi látogatás, 56% szabadidős, nyaraló. Zömük több mint 4 éjszakát tölt az országban. Tengerentúlról 28% az üzleti utak aránya, érthetően alacsony, 9% az Európában maradt retyerutya meglátogatása és 63% a szabadidős turizmus.

Mi lesz idén? — kérdezte a sajtótájékoztató több száz fős publikumára nézve Petra Hedorfer. Válaszában utalt a UNWTO további növekedést látó előrejelzésére. Saját országában a vendégéjszakák 3-4% bővülését várja. Amihez vitán felül hozzájárul az idei gasztronómia éve. (Az ezzel kapcsolatos tapasztalatainkról a Turizmus & Vendég következő számában számolunk be. Aki előfizetőnk, elolvashatja.)

„A közelben mindig van egy bauhaus-épület” — hívta fel a sajtótájékoztató közönségének figyelmét a Bauhaus 100 éves évfordulóját népszerűsítő DZT-kisfilm. Nem idén kezdték el ezt a tematikus évet sem előkészíteni a németek. A turizmusmarketing fejeiben vélhetően már a 2009-es 90. évfordulón is létezett a terv. Akkor nem épült éves tematika az évfordulóra, de egyebek mellett a GTM túráinak egyik kiemelt szereplője volt a — mint azt a film narrátora is kijelenti — a világ valaha látott legnagyobb hatású stílusa. A profin összerakott film egy centivel sem hosszabb annál, ami fel tudja piszkálni az ember fantáziáját annyira, hogy el akarjon oda menni és megcsodálni.

Ha már kisfilm, nem kívánunk a német vasút, Deutsche Bahn-nak ingyen reklámot csinálni, de pedagógiai jelleggel valahol mégis ezt tesszük. A vasút hatékonyságát a Forma 1 sztár, Nico Rosberg asszisztálásával mutatják be másfél percben. A srác kocsival, repülővel, vasúttal teszi meg a Müchen-Berlin távot. Akinek inge, és ötletet tud belőle meríteni, nézze meg!

A 84 millió külföldi vendégéj és az ezzel járó nagy számú érkezés hallatán az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: nem fenyegeti Németországot a túlturistásodás veszélye? Petra Hedorfer egyértelmű nemmel és a desztináció egész éves voltával nyugtat: „Rendelkezünk a megfelelő kapacitásokkal, és Németország nem egy napos tengerpart, ahol pár hónapig tart a szezon.”


A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat

A Maldív-szigeteken nem várják tárt karokkal az izraeli turistákat 

Április közepétől hivatalosan megtiltották az izraeli útlevéllel rendelkezők beutazását „válaszul az Izrael által a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos atrocitásokra és népirtásra”, közölte a kormány.
Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.