Hat éve nő a német turizmus

„A 2015-ös számok meghaladják saját várakozásainkat és a UNWTO előrejelzéseit is” – mondta Petra Hedorfer, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) vezérigazgatója az utazási szakma egyik legfontosabb éves seregszemléjén, az 50. berlini ITB-n, a DZT eredményeit bemutató sajtókonferencián.

Európa legerősebb gazdasága igen előkelő helyet foglal el a nemzetközi utazások célpontjainak globális rangsorában a tavaly ott eltöltött 79,7 millió külföldi vendégéjszakával. Ennél is impozánsabb a növekedés mértéke: 4,1 millióval több volt a vendégéjszaka, mint egy évvel korábban. „Európa továbbra is ez első számú küldőpiacunk” – jelentette ki Klaus Laepple, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) felügyelőbizottságának az elnöke. Konkrétan a külföldi vendégéjszakák 73,4 százalékát köszönhetik az öreg kontinens országaiból érkező turistáknak, a tíz legnagyobb küldőpiacuk európai. A sort továbbra is Hollandia vezeti 11,2 millió éjszakájával, de növekedésben tavaly a spanyolok mindenkit leköröztek: 24,2 százalékos forgalombővüléssel 2,7 millió vendégéjszakát hoztak az országnak. Magyarország a 2014- es 2,2 százalékos csökkenésen túljutva tavaly már enyhe növekedésnek indult, így 267 ezer érkezésre jutott közel 707 ezer, magyarok által eltöltött vendégéjszaka.

Az Európán kívüli főbb küldőpiacok szintén jelentős számú vendégérkezést és -éjszakát generáltak. Nem meglepő módon növekedésben Kína vezeti a sort 24 százalékkal, több mint két és fél millió éjjel. Az első számú tengerentúli küldőpiac, az Egyesült Államok is jelentősen nőtt, 8,5 százalékkal. Tavaly 5,6 millió éjszakát töltött el Németországban 2,533 millió amerikai turista. A sok ország által hőn áhított, jómódú öböl menti utazók 2014-ben 587 ezren, tavaly már 697 ezren érkeztek a nyugat-európai államba, és 329 ezerrel több éjszakát töltöttek el itt, így az utóbbi mutató először emelkedett 2 millió fölé.

Az ország továbbra is tartja vezető pozícióját az európai üzleti utazások terén. 2015-ben 3,6 millió nemzetközi utazást tettek Németországba üzleti motivációval, nyolc százalékkal többen, mint az előző évben. Ebből 2,8 millió fő érkezett vásárokra. Németországba az utazók 39 százaléka érkezik üzleti motivációval, a szabadidős utazások aránya 37, míg a család- és rokonlátogatóké 25 százalék.

A számos politikai konfliktus, az egyes országok gazdaságát sújtó alacsony olajár – a költségvetését jóval magasabb hordónkénti olajárra alapozó Oroszországból 2015-ben a 2014-es 951 ezer után 676 ezren érkeztek, vendégéjszakáik száma 29 százalékkal esett – és a menekültválság miatt kihívásokkal telinek tűnik az idei év a DZT központjának frankfurti ablakaiból is. A hivatal saját bevallása szerint is „óvatos optimizmussal” tekint 2016-ra; reálisan egy–három százalékos növekedést látnak. A jövőre mindazonáltal a DZT a tőle jól megszokott módon alaposan kidolgozott kampányokkal készül. Az idei évet – mint arról egyik korábbi számunkban már részletesen beszámoltunk – a zöld turizmusnak szánják. A 16 nemzeti parkot, száz natúrparkot, valamint 15 UNESCO bioszféra-rezervátumot felmutatni képes ország jó alappal indul neki egy ilyen kampányévnek. 2017-ben az európai történelmet a sarkából kidöntő reformációt propagálják, míg a 2018-as gasztronómiai évet követően a formatervezést és építészetet szintén alapjaiban megrengető Bauhaus százéves évfordulója kerül majd a turisztikai marketing középpontjába.

„Személyes meggyőződésem, hogy a német turizmusban további potenciál rejlik” – zárta a sajtótájékoztatót Klaus Laepple.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.