Tunézia, Egyiptom, Zöld-foki-szigetek

Kedden tartotta frissen megjelent idei téli katalógusának bemutatóját a Kartago Tours. 

Az egzotikus utakat, tengerparti üdüléseket felvonultató kiadvány azért csak most, viszonylag későn készült el, mert az utolsó pillanatig folytak tárgyalások lehetséges új desztinációkról, új charterjáratok indításáról. A tour operátorok azonban végül úgy döntöttek, hogy ez nem az a tél, amikor érdemes lenne kockáztatni, mondta el a bemutatón Füri Mihályné Boglárka az utazási iroda cégvezetője. A téli szezon útjai online már néhány hete foglalhatók, a katalógus pedig a hét végéig megérkezik minden partner irodához, ígérték. Jelentős változást hozott az idei év a Kartago Tours életében, utalt a cégvezető a májusi történésekre, amikor a REWE Csoport 51%-os tulajdonrészt vásárolt a többek között a Kartago Tours-t is tulajdonló Exim Holdingban. Az akvizíció biztonságot és minőséget jelent  a cég számára; hamarosan a REWE magas színvonalú szállodái is bekerülnek az árualapba, tudtuk meg. 

2012 nem az idegenforgalom éve, jelentette ki a Füri Boglárka; a nyári szezonban csökkent a charter utasok száma, kevesebb a fizetőképes kereslet, aki utazik az inkább saját kocsiján indul el és egyre inkább jellemző az is az utasokra, hogy az utolsó pillanatig várnak a foglalással. A Kartago Tours-nál a bíztató nyári előfoglalások, ellenére nehezen indult be a szezon, majd a június-augusztusi hónapok már erősek voltak. Folyamatosan tér vissza a bizalom Tunézia és Egyiptom iránt. A tunéziai forgalom jelentősen nőtt tavalyhoz képest, az egyiptomi a tavalyihoz hasonló szintet ért el. A tavalyi kiemelkedő forgalomhoz képest némileg mérséklődött a törökországi nyaralások volumene. Örvendetes tény azonban, hogy a nehéz gazdasági környezet ellenére az utazási iroda a tavalyival azonos árbevételt tudott produkálni.

Az idei téli katalógus a tavalyihoz képest - szándékosan - újra fogyott egy kicsit. Egy charter indul Tunéziába péntekenként várhatóan a Tunis Air Express-szel, a tavalyihoz hasonló szállodai kínálattal találkozhatnak itt az utasok, és idén is terveznek körutazást. Egyiptomba szombatonként egy Travel Service charter indul Budapestről hurghadai és Sharm el Seikh-i leszállással. A légitársaság a téli szezontól 20 helyett 15 kilogramban határozta meg a feladható bőrönd felső súlyhatárát minden desztinációra. Egyiptomban kétféle nílusi hajós programot is összeállítottak, amelyek újra érintik Kairót, és Hurghadában két új szálloda is került a katalógusba. A Marsa Alam-i és Sharm el Seikh-i szállodai kínálat hasonló a tavalyihoz. Prágai indulással Dominikán, Jamaikában, Kenyában, Kubában, Mexikóban, Venezuelában és Zanzibárban is üdülhetnek a Kartago Tours utasai. A Zöld-foki-szigeteket a TAP Portugal menetrend szerinti járatával programozza az iroda, melyre decembertől március végéig vannak block seatjeik.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.