„Az utazásszervezők a legfontosabb stratégiai partnereink”

2016. október 26-án mutatkozott be a hazai turisztikai szakma előtt a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal új magyarországi képviselet-vezetője, Raja Ammar Épouse Chehata asszony. A vezetőt terveiről kérdeztük.

Milyen pozícióban tevékenykedett korábban a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatalnál, és mióta dolgozik a hivatal kötelékében?

1997 júliusában csatlakoztam a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatalhoz, ahol különböző feladatokat láttam el a Marketing és Kommunikációs Osztályon. A magyarországi kinevezésem előtt a hivatal PR részlegének igazgatójaként tevékenykedtem.

Hogyan látja jelenleg Magyarország és Tunézia kapcsolatát a turizmus terén?

A két ország közötti kapcsolat baráti és nagyon biztató. Erre utal a tunéziai külügyminiszter legutóbbi budapesti látogatása során aláírt egyezmény is, melyben mindkét partner a turisztikai szektor fejlesztését támogatja. Emellett a Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal budapesti irodájának jelenléte is azt bizonyítja, hogy a két ország közötti kapcsolatot a jövőben erősíteni kívánjuk.

Mik a tervei magyarországi tevékenysége alatt?

A legfontosabb feladatunk a magyar utazóközönség megerősítése abban, hogy Tunézia egy biztonságos úti cél. Ennek elérése érdekében a következő stratégiát fogjuk követni: egyrészt mindenre kiterjedő piackutatáson keresztül kívánjuk felmérni a piac igényeit és elvárásait, hiteles és teljes körű tájékoztatást nyújtunk Tunézia helyzetéről, igyekszünk minden fronton támogatni az utazásszervező partnereinket, végül szeretnénk a legtöbb felületen elérni az utazóközönséget.

Hogyan népszerűsítené Tunéziát, illetve hogyan segítené elő, hogy Magyarországról minél több turista látogasson Tunéziába?

Jövőre ismét kommunikációs kampányt indítunk Magyarországon, aminek szerves részét képezi majd az online megjelenés és az utazásszervezőkkel közösen tervezett hirdetési felületek. A hagyományos hirdetések mellett nagy hangsúlyt fektetünk majd a közönségkapcsolatok építésére, mellyel az utazási irodákat és rajtuk keresztül az utazóközönséget szeretnénk megszólítani.

Miként kíván együttműködni a Tunéziát is kínáló utazásszervezőkkel?

Az utazásszervezők továbbra is a legfontosabb stratégiai partnerek maradnak számunkra. Az irodákkal szoros együttműködésben szeretnénk a jövőben a magyar elvárásoknak megfelelő kínálatot összeállítani és egyesítve az erőinket, megtenni a szükséges intézkedéseket.

Ön szerint miért érdemes igazán Tunéziába látogatnia egy turistának?

Azoknak ajánlom Tunéziát, akik keresik az egyedi és a különleges élményeket. Akik szeretik felfedezni az országot, keresik a kalandokat és érdeklődnek a kultúra iránt.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.