Egy cégcsoport a HD Group és a Microcosmos Events

A két cég fúziójával olyan portfolió jön létre, amely közel 50 munkatárssal, a rendezvény, branding és social média mellett, a nemzetközi üzleti beutaztatás (MICE) területen egy erős destination management (DMC) ággal is kiegészül.   

„A HD-nál évek óra tervben volt a DMC tevékenység. A vezető nemzetközi márkák kiszolgálásában itthon már komoly tapasztalatot és számos elismerést szereztünk. A prémium nagyvállalati márkákat Magyarországra hozni viszont egy újabb felelősségteljes és szerethető kihívás, hiszen az operatív lebonyolítás mellett személyes országélményt adhatunk az itt megrendezett vállalati eseményeken. Mindezt pedig a magyar művészeti, gasztronómiai és kreatív szcéna sokszínűségét integrálva, szellemesen, élményszerűen bemutatni szerintem a legszebb feladat.”. hangsúlyozta Duca Andrea, aki a fúziót követően a HD Communications Kft. és a Microcosmos Events DMC BUD Kft ügyvezető partnere is egyben. 

 

Event fókusszal, nemzetközi kapcsolatrendszerrel

A HD Group az egyik legnagyobb hazai event fókuszú ügynökség, ami projektjei során már évek óta azon dolgozik, hogy változatos módon keltse életre, tegye tapinthatóvá a márkaélményt: megmutassa, hogy milyen egy adott brand személyisége, története, üzenete. Ez a megközelítés nem csak lakossági kommunikációban fontos, hanem munkáltatóiban is, meghatározó eleme az employer brandingnek és a toborzásnak. 

A Microcosmos Events DMC jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel, az Egyesült Királyságban saját  képviselettel rendelkezik és meghatározó szereplője a nemzetközi vásároknak. Emellett a világ egyik legnagyobb professzionális kongresszusszervező cégének, az MCI/Ovation Global DMC - magyarországi stratégiai partnere. Ügyfeleik elsősorban gyógyszergyártó, autógyártó és pénzügyi nagyvállalatok, fő piacaik az Egyesült Királyság mellett Svájc, a Benelux államok, az USA és Németország.

„Egy éve beszélgetünk, ismerkedünk, Andrea és köztem nagyon jó személyes kapcsolat alakult ki, hasonlóak az üzleti meglátásaink és a szakma iránti szenvedélyünk. Most pedig új szintre tudjuk emelni az ügyfélélményt azzal, ha nem csak a beutaztatás klasszikus szolgáltatásait kínáljuk az ügyfeleinknek, hanem azt kiegészítjük kommunikációs és kreatív tervezéssel. Ehhez olyan tapasztalt és progresszív csapatra van szükség, amely otthonosan mozog a rendezvények területén is, ezért döntöttünk a saját piacunkon merésznek számító üzleti lépés mellett. Microcosmos Events DMC BUD Kft, Réfi Oszkó Dorottya üzletfejlesztési igazgatóval és a már bővülő Microcosmos csapattal a megszokott módon folytatja a működését immáron a HD Group-pal közös irodában” – tette hozzá Rácsai Ágnes, a Microcosmos Events DMC alapító ügyvezetője.

Átalakuló hazai rendezvénypiac

„A jelenlegi post-covid időszakban, amikor a hazai rendezvény és DMC piac is jelentős átalakuláson megy keresztül, örömteli várakozással és izgalommal tekintünk az együttműködésre, annál is inkább, mert nem csak a személyes, szakmai, de az üzleti előjelek is nagyon jók: már elindítottuk a közös értékesítést, eddig már 3 közösen megnyert tenderre vagyunk büszkék. Nagyon izgalmas feladat a turisztikai piacon több mint 30 éve elismert cég és a kommunikációs piac vezető vállalata között megtalálni a szinergiát, a hozzáadott értét.” – emelte ki Duca Andrea

A fúzióval a HD Communication ügyfelei is jól járnak, hiszen számukra jobb operatív kiszolgálást tudnak kínálni a szállodai, éttermi és belföldi utaztatási szolgáltatások terén, és a magyar ügyfelek nemzetközi útjait Microcosmos Events DMC kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere révén még hatékonyabban tudjuk kiszolgálni. 

A fúzió eredményeként létrejövő cégben a HD Communication másik 2 tulajdonosa, Schrancz Mihály és Decker Róbert is megjelenik befektetőként.

 

 

 

Forrás: HD Group


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.