hirdetés
hirdetés

Európai Örökség lett a Dohány utcai zsinagóga

A döntés eredményeként immár 38 történelmi helyszín büszkélkedhet a kitüntető címmel — közölte hétfőn az Európai Bizottság magyarországi képviselete.

hirdetés

Az Európai Örökség címmel olyan helyszíneket tüntetnek ki, amelyek az európai eszményekért és értékekért folytatott küzdelem, illetve az európai történelem és integráció kiemelkedő emlékei, jelképei.

A Dohány utcai zsinagóga több mint 150 éves épülete a legnagyobb zsinagóga Európában. Az épületegyüttesnek részét képezi az itt működő múzeum és levéltár, az I. világháborúban elesett 10 000 magyar zsidó katonának állított emlékmű, a holokauszt áldozatainak nyughelyéül szolgáló temetőkert és a Raoul Wallenberg Emlékpark. A Dohány utcai zsinagóga épületegyüttese az integráció, az emlékezés és a párbeszéd szimbóluma.

A kezdeményezésben részt vevő tagállamok idén 25 helyszínt jelöltek a címre. Ezek közül a Bizottság által felállított független testület választotta ki a címet most elnyerő kilenc helyszínt. A díjátadó ünnepségre a kulturális örökség európai évének alkalmából 2018. március 26-án Bulgáriában, Plovdiv városában megrendezendő konferencia keretében kerül majd sor. A döntés eredményeként immár 38 történelmi helyszín büszkélkedhet a kitüntető címmel.

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk