Frissítve - Külföldieknek tilos a belépés, magyaroknak két hét karantén

Gulyás Gergely a sajtótájékoztató elején elmondta: a kormány szeptember elsejével új szabályokat hozott, ehhez áttekintette az európai helyzetet. Európában a járvány második hulláma elkezdődött – tette hozzá a számokat ismertetve a miniszter, aki szerint a helyzet egyértelműen romlik.

A behurcolás veszélye fennáll, a fertőzöttek többségének eredete külföldi, ezért a kormány olyan intézkedéseket hozott, amivel meg tudják védeni a magyar emberek egészségét és a biztonságos iskolakezdést, valamint a gazdaságot - hangsúlyozta Gulyás. A kormány ezért a következő szabályokat hozta: Szeptember elsejétől külföldi állampolgár Magyarország területére nem léphet be, csak indokolt kivételekkel. Külföldről hazatérő magyar állampolgárok 14 napig - vagy mindaddig, amíg 2 nap különbséggel 2 negatív tesztet nem tudnak bemutatni karanténba kell, hogy vonuljanak. A tranzitfolyósokat biztosítani fogják, ezen kívül diplomáciai utakra is lesz lehetőség, a katonai konvojok is átutazhatnak Magyarországon. A sporteseményekre külön szabályokat hoznak. A részletes szabályokról szombaton 7 órakor üléseznek még a hatóságok, ezen Orbán Viktor is részt vesz.

Az intézkedés, ha úgy tetszik kegyelemdöfés a március óta tetszhalott beutazásnak. A karantén utáni határnyitást követően sem tudott felfutni a külföldiek beutazó forgalma a pandémiából adódó folyamatos bizonytalanság és a légijáratok foghíjassága miatt, sem a szervezett, sem az egyéni szegmensben. Most azonban már lehetőségük sem lesz a külföldieknek, hogy hazánkba látogassanak.

Az utószezoni kiutazás sorsa is megpecsételődött a szeptember 1-jével bevezetésre kerülő karanténkötelezettséggel. Komora Zoltán, az IBUSZ vezérigazgató-helyettes lapunknak nemrég azt nyilatkozta: "Ha nincs Covid, szeptemberben, egészen a hónap végéig erős utószezoni forgalom a jellemző. De most jelenleg az ilyenkor megszokott foglaltság 50 százalékán állunk, és a szeptemberi értékesítés nagyban függ majd a kormány további bejelentéseitől és intézkedéseitől.” A szakember azt is elmondta, hogy az a tervük, hogy szeptember végéig közlekedtessék a görög láncokat - számos más hazai kiutaztató részvételével -, de ha a gépek foglaltsága nem éri el a 85 százalékot nem tudják a tervezett formában végigrepülni a szezont. Márpedig az utazási kedvet az intézkedés minden bizonnyal visszaveti, hiszen világszerte, az az egyik legnagyobb visszatartó erő a külföldre való utazásban - a megbetegedéstől való félelmen túl - hogy az emberre hazatérésekor két hét karantén vár. Komora Zoltán is hangsúlyozta korábban, hogy: az utasok nem mernek előre tervezni, és leginkább attól félnek, hogy útjuk közben átsorolásra kerül egy-egy ország, ami miatt hazatéréskor két hetes karanténba kényszerülnek.

Az IBUSZ  tájékoztatta lapunkat, hogy a mai bejelentés tükrében mi lesz a görög charterek sorsa

 Frissítés:

 

Szeptember 1-től a külföldiek beutazására vonatkozó kivételek:

  • a katonai konvoj belépése,
  • a kapcsolt vállalkozások közötti üzleti célú utazás,
  • a korlátozott sávban történő határátlépés, ez 30 km-es sáv (Ukrajna esetében erre nincs lehetőség, mert arról az oldalról teljes a zár),
  • humanitárius folyosón való átutazás,
  • a tranzit forgalom a jövőben is biztosított lesz,
  • sporteseményekre vonatkozóan pedig külön szigorú szabályok léptek életbe.
  • Ezen kívül diplomáciai és hivatalos utakra van még mód és lehetőség.
  • Egyedi méltánylást érdemlő esetekben továbbra is az országos rendőrfőkapitány adhat mentességet. Ez elmondása szerint legtöbbször akkor fordult elő, amikor például egy házaspár egyik tagja nem magyar állampolgár volt és magyar állampolgárral kívánt az országba lépni.

Forrás: hvg.hu

Forrás: Turizmus Online


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.