Mi az a DMA? És miért jó nekünk?

A digitális világban egy várhatóan 2024 áprilisában életbe lépő vadonatúj szabályozási rendszert mutatott be az MSZÉSZ közgyűlésén a szakmai közönségnek Szigetvári József, a szállás.hu vezérigazgatója.

Meglehetősen friss szabályozó rendszerről hallhatott azon melegében a szállodás szakma, ugyanis éppen a közgyűlést megelőző nap véglegesítették a DMA (Direct memory access) szövegét, amelynek segítségével szabályozzák a világ sok pontján működő és elérhető nagy digitális platformokat. 

 

Mint az ismert szállodai szakértő elmondta, az EU 4,5 évnyi gondolkodási idő után jutott arra a döntő elhatározásra, hogy megregulázza az olyan nagy globális digitális platformokat, amilyen például a Google, a Facebook vagy az Apple. Teszi ezt annak érdekében, hogy megvédje a kisebb helyi digitális cégeket, így segítve őket azzal, hogy versenyben maradhassanak a multikkal szemben.

Kik azok a "kapuőrök"?

Mint Szigetvári Józseftől hallhattuk, a 2022. májusára véglegesített szöveg szerint 4 kritériumnak kell megfelelnie azoknak a multiknak, amelyek a 2024 áprilisától életbe lévő előírásoknak kell megfelelniük. Ezek a következők:

- 75 milliárd eurós cégértékkel kell rendelkezniük

- havi 41 millió aktív felhasználójuk van

- évi 10 ezer business user van náluk

- minimum 3 tagállamban nyújtanak szolgáltatást

Bár a booking.com is megfelelt a covid-világjárvány kitöréséig ugyanezen kritériumoknak, azonban attól kezdve nem, ezért a mostani megfogalmazás szerint ők nem tartoznak majd a "kapuőrök" közé.

Milyen kötelezettségekkel rendelkeznek?

Az előadó megemlítette, kötelezettségeik nem lesznek hatással a jelenlegi szállodai piacra, amelyek a következők:

- nem lehet preferencia saját szolgáltatásuk (ezt nem tekintheti majd senki alapértelmezettnek a digitális szolgáltatók közül)

- tilos az árparitás klauzulás

- nem lehet saját terméket előnyben részesíteni

- nem lehet személyes adatokat más szolgáltatás céljára felhasználni, átadni

- azonos felületen kell bemutatni a különböző szolgáltatókat

 

Mindez, összegezte zárásként Szigetvári, azt a célt szolgálja, hogy ne kerüljenek versenyhátrányba a multikkal szemben a kisebb szolgáltatók, mint amilyen például cégük is.. Aztán, hogy ez a valóságban miképp fog realizálódni - tegyük hozzá -, a már egész más kérdés. Hogy a nagy halak megeszik-e a kis halakat? - erre ma még nem tud választ adni az érdekes és informatív előadást tartó szakértő.

 

 

Forrás: Turizmus Online


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.