145 város, több mint 30 millió utas

Számos újdonsággal rukkol elő az airberlin 2016-os kínálatában. Az idén a magyar utasok berlini átszállással utazhatnak Chicagóba vagy New Yorkba, a télen pedig Miamiba, Punta Canába és Varaderóba – hangzott el a légitársaság és a Budapest Airport partnertalálkozóján.

Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője elmondta, hogy a Budapest Airport forgalomnövekedése 2015-ben 12,5%-os volt, az idei év első negyedévében pedig folytatódott a trend: 13%-os bővülést értek el az utasforgalomban. Az is elhangzott, hogy 2011 óta 40%-kal nőtt a Budapestről Berlinbe utazók száma, így a régi-új német főváros bekerült a Budapestről elérhető 20 legkeresettebb desztináció közé. A reptér folyamatos fejlesztésekkel igyekszik kielégíteni a növekvő utasforgalmat. Kezdődik a B móló építése, amely úgy lett tervezve, hogy kiszolgálja akár a széles törzsű repülőgépeket is. A jövőre elkészülő móló összesen 27 új beszállókaput és 10 új utashidat kínál. Épül a 150 szobás, háromcsillagos reptéri hotel, a parkoló több mint 1000 hellyel bővül. A parkolót, a hotelt és a reptér épületét tetővel ellátott sétaút köti majd össze.{kapcsolodo_fajlok||align=right|width=208}

Az airberlin 2015-ben 145 városba repült, több mint 30 millió utas vette igénybe szolgáltatásait – tudtuk meg Sali Sándortól, a légitársaság magyarországi képviselőjétől. A társasággal kapcsolatos egyik legfontosabb hír, hogy március vége óta az airberlin hétköznapokon már napi három járatot üzemeltet Budapest és Berlin között.

A járat hétfőtől péntekig reggel 6.25-kor indul Budapestről és 7.55-re érkezik Berlin-Tegel repülőtérre, ahonnan olyan további úti célokat tudnak elérni az airberlin globális hálózatával az utasok, mint Chicago, New York (JFK) vagy akár egynapos üzleti utakra, Koppenhága, Stockholm, Göteborg, Kalsruhe, Saarbrücken, Nünberg. Alicante, Malaga, Faro, Olbia, Reykjavik, a Kanári-szigetek, valamint egyéb német városok, mint például Nürnberg, Kalsruhe vagy Saarbrücken.

Most azok a kis- és középvállalatok, amelyek regisztrálnak az airberlin céges pontgyűjtő programjába és utaznak is, egy darab one-way bónuszjegyet kapnak ajándékba, csak május 31-ig. Részletek ezen a linken!

Kiváló csatlakozási lehetőséget nyújt az airberlin olyan nyaralódesztinációkba is, mint a Kanári-szigetek, Alicante, Malaga, Faro, Funchal Olbia, Ibiza, Rodosz és Kréta. Reykjavíkba már heti 5 csatlakozó járattal lehet eljutni.

A rendezvényen bemutatkozott az Etihad Airways, az airberlin légitársasági partnere. Budapestről Berlinen át Abu Dhabi most már naponta kétszer is elérhető az utazók számára. Abu Dhabin keresztül számos újabb célpontba repülhetünk, például Ausztráliában (Sydney, Brisbane, Melbourne, Perth) és Ázsiában (Delhi, Seychelles-szigetek, Maldív-szigetek, Phuket).

Az airberlin partner légitársasága, az Etihad Airways által üzemeltetett járatok szintén az airberlinnél is valamint az Etihad Airways-nél is foglalhatók. Az Eithad Airways gépparkja folyamatosan bővül, jelenleg 119 géppel rendelkeznek, köztük Boeing 787 Dreamliner illetve A380-as Airbus next generation típusokkal.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.