A „Duna, mint kék szalag”

A közeljövőben mutatja be a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ (BTSZK) a társaság megújult arculatát. A ráncfelvarrásnál jóval nagyobb léptékű munka részleteiről Bódis Gáborral, a BTSZK kommunikációs és marketingvezetőjével, és az arculat megvalósításáért felelős Vizi Balázs grafikussal beszélgettünk.

Bódis Gábor: A BTSZK nem csupán nevet váltott a közelmúltban, hanem megújította a szervezeti felépítését is. Ezzel párhuzamosan meg kellett fogalmazni Budapest új turisztikai arculatát. Ahogy a Magyar Turizmus Zrt. az ország turisztikai imázsát építi, Budapestnél ez a mi feladatunk. Komoly változtatásokra volt szükség, mivel az eddigi arculat számos ponton versenyképtelen és elégtelen volt.

Hogyan fogja mindez befolyásolni a város turistaforgalmát?

BG: Ettől persze önmagában nem lesz több turista, de a megújult arculat szimpátiát, figyelmet kelthet a város iránt. A legtöbb terméknél egyébként érdemes időnként megújítani az arculatot.

Mi a lényege az arculatváltásnak?

BG: Nem egyszerű logó- és szlogencserét jelent, hanem sokkal többet annál.

Mivel a régióban óriási a verseny a különböző városok között, azokat az eladási érveket is fel kell sorakoztatni a márka mellé, amelyek pozícionálják Budapestet. Ez eddig nem volt eléggé hangsúlyos.

A szlogen még nem végleges, de már kezd kikristályosodni. Az egész marketingmunka azzal indult, hogy vonzerőleltárt és versenytárselemzést készítettünk. A városmárka pozícióját, erősségét tekintve arra jutottunk, hogy le vagyunk maradva, szinte minden régiós versenytársunk megelőz minket. Azt találtuk továbbá, hogy a jelenlegi arculat túl összetett, túl színes, grafikai szempontból idejétmúlt, öszvér megoldás. Ezért úgy döntöttünk, hogy az új arculat egyszerű és szép legyen, szerethető és tovább fűzhető.

Technikailag hogy oldották meg a kérdést?

BG: Meghívásos pályázatot írtunk ki grafikai stúdiók, tervezők részére. Ez kétségtelenül nehéz feladat volt számukra, sokkal nehezebb, mint egy konkrét termék esetében. Több szempontot is megadtunk a tervezőknek. Három fogalmat választottunk ki, amelyek köré csoportosítottuk a jellemzőket: összeköt (a város geopolitikai fekvése), felemel (múlt, gazdag építészet), végül feltölt (gyógyvíz, egyedülálló rendezvények), illetve a Duna/víz jelenjen meg az arculatban. A Duna utal azokra az értékekre, amit a víz és a folyó közvetít: folyamatosan megújul, újjászületik, dinamikája van, átlényegül, felfrissít. Múltból táplálkozik és a jövőbe tart, a keleti és a nyugati világot köti össze. Látványos és egyedi megoldást kerestünk, ugyanakkor tény, hogy csak 3 hét volt a leadásra. A beérkezett öt pályamunkát végül egy bizottság értékelte.

3 pályázat tetszett igazán az ötből, végül a bírálóbizottság hölgytagjait egy pont után teljesen magával ragadta az egyik elgondolás.

Így esett a választás Vizi Balázs munkájára. De nem fogadtuk el egyből a tervet, adtunk bőven „házi feladatot” Balázsnak.

Vizi Balázs: A négy-öt felvetődött koncepcióból hármat nyújtottam be végül. Ezekből a bíráló bizottság az itt bemutatott elképzelést tartotta továbbgondolásra érdemesnek.

Melyek az új arculat leghangsúlyosabb elemei?

VB: Az emblémában a Duna, mint kék szalag jelenik meg, amely a „rajta áthaladó hidak” mentén hajtva egy könnyed, friss megjelenésű jellé alakul. A jelben indirekt módon megjelenő asszociációk fedezhetőek fel, mint például a szerethető városra utaló szív, vagy a „B” betű. Az új arculatban hangsúlyosan jelen lévő hajtogatott szalag motívum bármely felhasználási területen a tartalom egységes megjelenését biztosítja. A kiválasztott arculati betűtípus egy magyar tervezőgrafikus, Frank Béla munkája. A gyártás alatt levő Budapest Kártyán már az új arculati elemek jelennek meg

BG: 5 féle Budapest Kártya lesz egyébként ezentúl, fővárosi nevezetességek részletei láthatók rajtuk. A szalag motívum a kártya mellett visszaköszön majd a hirdetéseken is. Az arculatot hamarosan bemutatjuk a szélesebb szakmai közönség előtt, illetve megismertetése céljából 30 másodperces animációs film is készül

Az alkotó

Vizi Balázs tervező grafikus, a Képzőművészeti Egyetemen diplomázott, mostanában főleg vizualitáson alapuló új reklámeszközök fejlesztésén dolgozik. Egy szoftverfejlesztő csapattal együttműködésben iPad-re is fejlesztenek alkalmazásokat. Most éppen a Magyar Nemzeti Múzeum és Felvinczi Sándor gyűjteményéből álló, Térbe zárt pillanat című, nagy sikerű, sztereó fotográfiákat bemutató kiállítás anyagát fogják adaptálni az eszközre.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.