A kulturális turizmus fellendülésére számít hazánk Horvátországból

Horvátországi érdeklődőket is várnak a Veszprém-Balaton 2023 (VEB2023) Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programsorozatra - mondta Markovits Alíz, a rendezvény lebonyolításáért felelős Veszprém-Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója a zágrábi Liszt Intézetben kedden horvát újságíróknak rendezett bemutatón.

Kiemelte: a programok elsődleges célcsoportját úgy határozták meg, hogy húztak egy 400 kilométer sugarú kört Veszprém köré, és ebbe természetesen Horvátország is beletartozik. Zágráb Brüsszel után egyébként az első helyszín, ahol a régióban bemutatják a programot - mutatott rá. A vezérigazgató úgy ítélte meg, hogy a kulturális kapcsolatok terén nagyon sok kötődés és együttműködés van Horvátország és Magyarország között, a mostani rendezvény pedig további hidat képezhet a két ország között.     

"Nem olyan régen egy horvát város is viselhette ezt a címet, de sajnos a koronavírus-járvány kettétörte a terveket, pont ezért talán a horvátokat még jobban érdekli, hogy milyen egy Európa Kulturális Fővárosa megvalósítás közben" - hangsúlyozta.     

Mészáros Zoltán, a programsorozat főtanácsadója elmondta: nyilván egy magyar nyelven szóló színházi előadásra nehéz egy horvát kulturális turistának ajánlatot tenni, de a veszprémi régió nagyon erős a zenei fesztiváljaiban és általában a zenei rendezvényeiben, gasztronómiájában és a borokban is. Nem véletlen, hogy a régiót a magyar Toszkánának vagy magyar Provence-nak is nevezik - jegyezte meg. Úgy vélte: a borkultúra, amely a történelmi borvidékre épül, minőségorientált és középprémium kategóriában ma már megállja a helyét a nemzetközi nagy borhatalmak között. A Michelin-kalauz pedig 12 Veszprém megyei helyet említett meg vagy díjazott a közelmúltban - tette hozzá. "Ez szerintem egy olyan kulturális kínálat, ami a tájjal, a Balatonnal és az egyéb kulturális megállókkal egy nagyon jó lehetőség lehet a horvát turistáknak is" - mondta.     

Vikman Pál kulturális projektmenedzser a zenei programokat ismertetve elmondta: Veszprém egyedi zenei kultúrával rendelkező város, nagyon erős kórusmozgalommal, amelybe egyre több fiatal kapcsolódik be.   Demcsák Csaba zágrábi magyar nagykövet emlékeztetett arra, hogy Zágrábban nyolc éve működik magyar intézet, amelynek legfőbb küldetése a magyar kultúra népszerűsítése. "Ezért különösen fontos számunkra, hogy bemutassuk a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa projektet is" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a következő esztendőben végig folyamatosan nyomon fogják követni az eseményeket, és folyamatosan fogják tájékoztatni a zágrábiakat és egész Horvátországot az eseményekről. Veszprém a Bakony-Balaton régióval közösen lesz 2023-ban Európa Kulturális Fővárosa, 116 településen több ezer programmal várják majd az érdeklődőket. A nyitórendezvényt január 21-én és 22-én, a magyar kultúra napján tartják.

Forrás: MTI


Kanapé-utazás Japánba

Kanapé-utazás Japánba 

Egy év kihagyás után a Japán Alapítvány Budapesti Iroda idén újra megrendezi online formában a JFF Online Japán Filmfesztivált.
Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár

Egykor romhalmaz volt, ma már vendégeket vár ez a középkori szlovák vár 

A várban időzve nem tudjuk elengedni az érzést, hogy mi mindenről tudnának mesélni ezek a vastag kőfalak.
Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek  a bécsiek

Májustól újabb szabadstrandnak örülhetnek a bécsiek 

Május közepétől vehetik birtokba a fürdőzők Bécs legújabb szabadstrandját, az Arena Beach-et.
Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc

Fontos a dolgozók mentális egészsége: ingyenes programot indít az a&o hostellánc 

Az a&o hostellánc májustól, a mentális egészség nemzetközi hónapja alkalmából ingyenes mentális egészségügyi programot biztosít minden munkavállalója számára.
A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.