A Mahan Air repülhet Teherán és Budapest között

Az embargó januári felfüggesztése után beindulhat a Budapest-Teherán közvetlen légi járat. Erről Mohammad Reza Morshedzadeh az Iráni Iszlám Köztársaság budapesti nagykövete beszélt. A nagykövet a kétoldalú turisztikai kapcsolatok fejlesztését tartja egyik legfontosabb feladatának, s ennek érdekében a vízumkiadás gyorsítását is kilátásba helyezte.

Alig egy héttel az Irán elleni szankciók felfüggesztése után Budapesten új időszámítás indulásáról beszélt az iráni nagykövet. A perzsa állam elszigeteltségének oldódását jól mutatja, hogy a magyar tulajdonban levő evobank február közepétől bankszámlát nyit iráni cégeknek és magánszemélyeknek. Az erről szóló bejelentés alkalmával Morshedzadeh elmondta, hogy a turizmus fejlesztését tartja egyik kulcsfeladatának.

Ennek egyik legfontosabb eleme a Budapest-Teherán közvetlen légi kapcsolat beindítása lehet, amelyről jelenleg is folynak tárgyalások. Jelenleg még az állami tulajdonban levő Iran Air és a második legnagyobb – de magántulajdonban levő! - Mahan Air csak nagyon szigorú korlátok között működtet járatokat Európába. Sőt, az Iran Air gépeit mindez idáig nem szolgálták ki kerozinnal a nagy nyugat-európai reptereken. Nem véletlen így, hogy a cég Airbus A310-esei heti 8-10 alkalommal, Skandináviába közlekedve visszaúton a Ferihegyen tankolnak.

A Budapest Airport illetékesei is megerősítették, hogy a Mahan Air vezetői tavaly több alkalommal is jártak Budapesten, a minden nagyszabású ígérete ellenére azóta sem repülő Sólyommal is felvették a kapcsolatot egy lehetséges teheráni járat indítása miatt.

A perzsa állam polgárainak kiutazását számos adminisztratív akadály gátolja – ezek közül a vízumkiadás a legfontosabb. Míg a magyar állampolgárok számára a budapesti konzulátusuk gyorsan ad beutazási engedélyt, fordított esetben ez nem jellemző. Márpedig az irániak tehetősek és szeretnek utazni is.

Tavaly 2 millióan látogattak Törökországba – oda ugyanis nem kell vízumot váltaniuk. A gyorsított vízumkiadás és a közvetlen légi járat jelentős turistaforgalmat jelenthetne Magyarországnak is – fejtette ki a nagykövet. A magyar kormány keze azonban meg van kötve, hiszen schengeni országként alkalmazkodunk kell az európai közösség előírásaihoz és korlátozásaihoz is.

A Magyarországon élő mintegy 10 ezer iráni állampolgár számára azonban jóval könnyebb lesz az utazás akár az országhatáron kívülre is, hiszen az evobank számlanyitása egyben bankkártya szolgáltatást is lehetővé tesz számukra. Az irániak – akiknek többsége itt tanuló egyetemista – eddig jórészt „zacskóban” hozták be a pénzt, hiszen bankszámlát nem nyithattak magyar banknál.


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.