A szokatlanul meleg tél ellenére is jó a Balaton vízminősége

A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Intézetének jelentése szerint alapvetően jó állapotban van a Balaton, dacára annak, hogy idén télen (sajnos, lassan már nem meglepő módon), jóval enyhébb volt az időjárás, mint a sokéves átlag. Márpedig a mérsékelt övi ökoszisztémák egészséges működését az évszakok váltakozása, illetve a szélsőséges időjárási helyzetek hiánya segíti leginkább.

Amint a Limnológiai Intézet munkatárai írják a Balaton befagyása - amely egyre gyakrabban marad el, így idén télen sem történt meg - olyan sajátos ökológiai környezetet teremt a tavi életközösségek számára, amely semmilyen más körülmények között nem jöhet létre. Az elmúlt télen nem fagyott be a tó. Ez az állapot az utóbbi két-három évtizedben egyre gyakoribbá válik, miközben tudni kell, hogy a jéggel fedett Balatonban sajátos környezeti körülmények alakulnak ki. A szél által rendszeresen felkevert üledékrészecskék kiülepednek,a napsugárzás akadálytalanul lejut a tó üledékének felszínére. Ennek eredményeként a háborítatlan üledékfelszínen sajátos mikroszkópikus algaegyüttesek fejlődnek ki a 3-4 Celsius-fokos vízben. Szerencsére ennek az állapotnak az elmaradása nincs kimutatható hatással a tó tavaszi-nyári vízminőségére.

A Balatonban élő algapopulációk is jó kondiban vannak. Ez azt jelenti, hogy nem jellemző rájuk a néhány évvel ezelőtt jelentős problémát okozó túlszaporodás (illetve a tavi tápanyagmennyiség túlzott emelkedése, az eutrofizáció), de kipusztulásuk sem fenyeget. Az Intézet szerint jelenleg az évszaknak megfelelő, 10 mikrométernél is kisebb kovamoszatok jelentik a Balaton domináns algaközösségét, és ezek semmilyen módon nem veszélyesek az emberi egészségre. Ahogy a Keszthelyi-öböl enyhén barnás színű a víz sem rontja a vízminőséget. A színt a Sió által bemosott természetes anyag, a növények által termelt humin okozza. A part menti köveket már jól látható vörösmoszat-bevonat borítja, amely ugyancsak a megfelelő vízminőség indikátora. Az enyhe időjárás miatt a nádasok idén a szokásosnál hamarabb kihajtottak, és egyes halfajok (például a balin vagy a dévér) korábban kezdtek ívni. Az Intézet folyamatosan monitorozza az egyik invazív faj, a Theodoxus csiga terjedését a Balatonban. A nagyobb köveken esetenként már több ezer csiga is gyülekezhet.

Forrás: Index


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.