A Tunisair visszatér Magyarországra

Szinte biztos, hogy 2014. tavaszán újraindítja menetrendszerinti Tunisz-Budapest járatát Tunézia nemzeti légitársasága. 

Iparági értesüléseink szerint novemberben Budapesten tárgyalt a Tunisair három képviselője, feladatuk volt a jövő évi járatindítás előkészítése. A megbeszéléseken két verzió körvonalazódott: vagy februártól vagy áprilistól indulnak a - kezdetben heti rendszerességű, vagy heti két alkalommal közlekedő - járatok. A hazai utazásszervezők a februári kezdést favorizálnák, azonban a kérdésben még nem született döntés. Az útvonalon várhatóan 126 és 162 közötti ülésszámú repülőgépek közlekednek majd, a négy géptípussal repülő Tunisair az igények függvényében állít majd be megfelelő kapacitású repülőgépet Budapest felé.

Az újrainduló közvetlen járat mindenképpen kedvezően befolyásolja majd a magyar turizmus alakulását Tunéziában. Különösen a hivatásturizmus és az incentive forgalom növekedhet, de várhatóan a kisebb tour-operátorok is aktivizálják majd magukat - közölte kérdésünkre Leith ben Zakour, a Tunézia Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal magyarországi igazgatója. A szakembertől azt is megtudtuk, hogy 21 300 magyar turista utazott idén november végéig Tunéziába, ami közel 2%-os növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Ugyanakkor van még terep a további bővüléshez, mivel 2010-ben majdnem 30 ezer honfitársunk kereste fel az észak-afrikai országot. Számos küldőpiac magához tért egyébként az idén, Skandináviából 14, Nagy-Britanniából 25, Oroszországból 19%, míg Ukrajnából 50%-kal több turista érkezett Tunéziába. 

Emlékezetes, hogy a Tunéziai Nemzeti Turisztikai Hivatal két év szünet után idén tavasszal nyitotta meg újra magyarországi képviseletét. 


Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.