Amerikai étteremlánc érdeklődik a magyar piac iránt

A Villa Enterprises gyökerei egészen 1964-ig nyúlnak vissza, amikor is az ED Sullivan színház mellett megnyitották első éttermüket New York városában. Az étterem hamisítatlan new york-i pizzával, tradicionális olasz ételekkel, salátákkal várták a különlegességekre éhes vendégeket - adta hírül a Franchiseportál.

A vállakozás azóta több franchise-t is magáénak tudó multinacionális vállalattá nőtte ki magát. Az Egyesült Államokon kívül több ázsiai országban, valamint Dél-Amerikában is megkezdte terjeszkedését

Négy különböző étterem koncepciójukkal szeretnék Európában is megvetni a lábukat. Ezek mindegyike már számos oszágban jelen van, többek között nemzetközi franchise partnereknek köszönhetően.

  1, Villa Italian Kitchen (pizza és olasz konyha)
  2, Green Leaf’s (salátabár és szendvicsező)
  3, Bananas (gyümölcs turmixok és frozen yoghurt)
  4, South Philly Steak and Fries (steak)


 

Ezekhez külön-külön vagy együtt is keresnek franchise partnert Magyarországon. A Villa Enterprises éttermeit főként a bevásárlóközpontokban, reptereken és egyéb forgalmas helyeken találjuk, éves aladásaik pedig meghaladják a 200 millió dollárt. Jelenleg 350 egység üzemel a Villa Enterprises felügyelete alatt, mely az Egyesült Államokon kívül 8 országban van jelen és további terjeszkedésre készül.

Forrás: Franchiseportál


Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.
Törzshely a Pesti Broadway-n

Törzshely a Pesti Broadway-n 

Március 23-a este, egyetlen karszalag megvásárlásával részt vehetünk a Színházak Éjszakája összes eseményén.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.