Amit a kötelező kamarai regisztrációról tudni kell

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara honlapján január 20-án megjelent a kötelező kamarai regisztrációval és a kamarai hozzájárulás megfizetésével kapcsolatos részletes tájékoztató.

Az alábbiakban ezt olvashatják teljes terjedelmében. 

Az Országgyűlés 2011. november 21-én elfogadta az egyes adótörvények és az azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazza a gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény módosítását.

A kamarai törvény módosítása három lényeges változást tartalmaz: 2012. január 1-től életbelépő új rendelkezések alapján a gazdálkodó szervezetek (egyéni és társas vállalkozások) kötelesek - kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni, - a kamarai közfeladatok ellátásához évente 5.000,- Ft kamarai hozzájárulást fizetni (a hozzájárulás összege önkéntes kamarai tagok esetén levonható a tagdíjból), - a Kamara pedig köteles részükre a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani.

A törvénymódosítás nem érinti az agráriumot, vagyis a fő tevékenységként mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokra, a mezőgazdasági termelőkre és az agrárkamarákra nem terjed ki a hatálya.

További kivételt az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 2.§ (2) bekezdése állapít meg, mely szerint a magán-állatorvosi, az ügyvédi, az egyéni szabadalmi ügyvivői, a közjegyzői és az önálló bírósági végrehajtói tevékenységet folytatók szintén nem kötelesek nyilvántartásba vételüket kezdeményezni.

Lényeges továbbá, hogy a kamarai tagság továbbra is önkéntes marad, így a regisztrált vállalkozások nyilvántartásba vételükkel nem válnak kamarai taggá.

A törvény hatálybalépését követően létrejövő egyéni és társas vállalkozások a bejegyzésüket követő 5 napon belül, a már működő vállalkozások pedig a hatálybalépést követő 60 napon belül, legkésőbb 2012. március 1-ig kötelesek a székhely szerinti területi kereskedelmi és iparkamaránál a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni.

A bejelentés módja

Az elektronikus regisztrációt segítő szoftver elkészültéig (2012. január vége) a vállalkozások a kamarai honlapokról kinyomtatható adatlap kitöltésével és cégszerű aláírás után postai úton, a székhely szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamarához címezve, illetve személyesen, a székhely szerint illetékes kamarák ügyfélszolgálati irodáiban nyújthatják be regisztrációs kérelmüket.

Az adatlap elektronikus, online verziója várhatóan 2012. január végén lesz elérhető, amely lehetővé teszi a gyors, számítógéppel történő kitöltést. Az adatlap kötelező és önkéntesen megadható adatokból áll, a nem kötelező jelleggel megadható adatok közlése a regisztrációs szám kiadását nem befolyásolja, de a közölt adatok valódiságáért az adatközlő felel. Az adatlap kitöltését szintén a honlapokon elérhető kitöltési útmutató segíti.

A területi kereskedelmi és iparkamarák ügyfélszolgálati irodái elérhetőségéről és nyitva tartásáról a kamarai honlapokon tájékozódhat.

A benyújtott nyilvántartásba vételi kérelmek csak az 5.000,- Ft-os kamarai hozzájárulásnak a területi kereskedelmi és iparkamara erre a célra elkülönített bankszámláján történő jóváírást követően teljesíthetők. Az összeg átutalásánál a közlemény rovatba feltétlenül kérjük feltüntetni a kérelmező adószámát és a „kamarai hozzájárulás” szöveget.

A banki átutalás mellett lehetőség van az ügyfélszolgálatokon történő készpénz-befizetésre is. Egyes területi kamaráknál „sárga postai csekken” is befizethető a hozzájárulás. Erről a székhely szerint illetékes területi kereskedelmi és iparkamara honlapján tájékozódhat.

A kérelmező a nyilvántartásba vételről e-mail cím birtokában a területi kereskedelmi és iparkamarától elektronikus értesítést kap, amely tartalmazza a vállalkozás kamarai regisztrációs számát, valamint azt, hogy az 5.000,- Ft-os kamarai hozzájárulást is megfizette.

A hozzájárulásról számla nem készül, az a banki bizonylat, illetve befizetési pénztárbizonylat alapján elszámolható. A vállalkozások kamarai nyilvántartása legkésőbb 2012. június 1-től nyilvános, az az interneten, az MKIK és a területi kereskedelmi és iparkamarák honlapjáról szabadon elérhető.

Amennyiben további kérdése van, vegye fel a kapcsolatot telefonon vagy elektronikus levélben a területileg illetékes iparkamarával.

Köszönjük, hogy regisztrációjával hozzájárul ahhoz, hogy olyan kamarai nyilvántartás jöhessen létre, amely szándékaink szerint javítja az üzleti forgalom biztonságát, a vállalkozások és a kormányzat számára egyaránt hasznosítható információkkal tud szolgálni - írja a kamarai honlap. 


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.