Átadták „Az MTA Bora 2014” díjakat

A Magyar Tudományos Akadémia minősített borversenyén tudósok és borászok 54 magyar pincészet és borászat 147 bora közül választották ki azt a hetet, amely egy éven keresztül viselheti „Az MTA Bora 2014” elismerő címet.

Kiemelkedő desszert- és vörösborok

A borrégiókat tekintve az MTA borversenyére idén is a Tokaji borvidékről érkezett a legtöbb nevezés, a borok közel egyharmada innen származott. Szekszárdról 18, Villányból 17, a Kunságból pedig 15 tétel került a bírák asztalaira. Népszerűek voltak a rozéborok, ebben az évben a bormesterek a tavalyihoz képest kétszer annyit, 21 tételt neveztek be. A bizottság szakmai összegzése szerint megfigyelhető, hogy mind a fehér-, mind a vörösborok esetében egyre magasabb az alkoholtartalom. A desszertborok és a felső kategóriás vörösborok mezőnye kiemelkedőnek bizonyult: a zsűri az előbbiben öt, az utóbbiban három bort minősített aranyérmesnek, vagyis értékelt 90-nél magasabb átlagpontszámra.

Bírálók, pontozás

A borászok felső, illetve középkategóriában nevezhettek legjobb boraikkal. A felső kategóriában fehér-, vörös- és desszertborokat, a középkategóriában pedig száraz és édes fehérborokat, vörösborokat és rozékat rangsoroltak a borbírák a borversenyeken megszokott 100-as pontrendszerben. Mindkét kategóriában a csoporton belül legmagasabb pontszámot elért bor viselheti 2014-ben a „Magyar Tudományos Akadémia Bora 2014” címet. Emellett „A Magyar Tudományos Akadémia Borversenye 2014 Arany” díjat kaptak a 90 feletti pontszámra értékelt, felső kategóriás borok.

A bírálóbizottság tudósokból és borszakértőkből állt. A bizottság elnöke Pálinkás József, az MTA elnöke, az alelnöki tisztet Hajós György, az MTA doktora, professor emeritus töltötte be, a tanácsadói tevékenységet Sánta Zoltán, a Borkollégium lektora látta el. A bizottság tagjai voltak: Csizmadia András, borszakértő, gasztrofilozófus, a Magyar Bor Akadémia tagja, Freund Tamás, akadémikus, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója, Geiszt Miklós, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézet egyetemi docense, Nagymarosy András, az ELTE TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék egyetemi docense, Németh Tamás, az MTA főtitkára, Niszkács Miklós, újságíró, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, valamint Pásti György, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.

Nemes, de nehéz feladat hárult a borbírákra, amikor vállalkoztak „Az MTA Bora 2014” kiválasztására – összegezte az idei bormustra legfontosabb megállapításait Hajós György akadémikus, a bírálóbizottság alelnöke, és hozzátette: amikor a magyar tudomány fellegvára a nevét adja egy-egy borhoz, fontos tudománydiplomáciai küldetést teljesít. „Az elkövetkező évben az Akadémián megforduló külföldi és hazai tudósok, szakemberek, vendégek ezeket az italokat fogyaszthatják majd a rendezvényeken, fogadásokon vagy ünnepségeken, ezek az ízek kapcsolódnak majd hazatértük után az események emlékéhez. Emelkedett pillanatok itala a bor, éppen ezért a legjobbak közül is a legkitűnőbbet kell felkínálnunk – hangsúlyozta az akadémikus, és kiemelte: – Kitűnő borászaink vannak, akikre az egész világ előtt büszkék lehetünk. A hat kóstolási alkalom során többször is megjegyeztük, hogy ilyen kitűnő borsorból nagyon nehéz kiválasztani a legjobbat, ugyanakkor elmondhatom, hogy a szigorúan név nélküli kóstolás a legtöbb esetben egyöntetű eredményhez vezetett.”

A „Magyar Tudományos Akadémia Bora 2014” díjazottjai

Középkategória – Fehérbor

A száraz fehérborok versenyében első helyezett és „Az MTA Bora 2014” cím birtokosa a Royal Tokaji Borászati Zrt. 2012-es évjáratú Tokaji Furmintja lett.

Az édes/félédes fehérborok között is a Tokaji borvidék remekelt: a Patricius Borház Katinka 2011 nevű bora kapta a legtöbb pontot és „Az MTA Bora 2014” címet.

Középkategória – Rozé

A rendezvények rozéborainak versenyében a Szöllősi Pincészet Szöllősi Rosé 2013 nevű, cabernet sauvignon-, kékfrankos- és merlot-házasítása bizonyult a legjobbnak, s érdemelte ki az „Az MTA Bora 2014” címet.

Középkategória – Vörösbor

A középkategória legtöbb ponttal értékelt vörösbora, így „Az MTA Bora 2014” cím nyertese a Takler Pincéből érkezett Szekszárdi Cabernet Franc 2011.

Felső kategória – Fehérbor

A fehérborok csoportjának legjobbika a Tornai Pincészet 2011-es évjáratú TOP Selection Apátsági Furmintja, így a zsűri döntése alapján ez a nedű viselheti „Az MTA Bora 2014” kitüntető címet.

Felső kategória – Vörösbor

„Az MTA Bora 2014” cím nyertese a villányi Bock Borászat zászlós bora, a 2009-es évjáratú Bock Cuvée, amely egy bordeaux-i típusú, cabernet sauvignon-, cabernet franc- és merlot-házasítás.

Felső kategória – Desszertbor

A felső kategória desszertborai közül a legjobbnak a Patricius Borház 2003-as 6 puttonyosTokaji Aszúját ítélte a zsűri, amely így elnyerte „Az MTA Bora 2014” címet.

A „Magyar Tudományos Akadémia Borversenye 2014 Arany” díjazottjai

Felső kategória – Fehérbor

Idén a felső kategória fehérborainál mindössze egy bor lépte át a 90 pontos határt, így ebben a mezőnyben a Somlói borvidékről származó Tornai Pincészet 2011-es évjáratú TOP Selection Apátsági Furmintja egyedüliként viselheti az aranyérmet.

Felső kategória – Vörösbor

Aranyérmes a villányi Bock Borászat zászlós bora, a 2009-es évjáratú Bock Cuvée; a Szekszárdi borvidék Takler Pincészetének 2008-as évjáratú Szekszárdi Cabernet Sauvignon Reserve nevű bora; valamint a Sebestyén Pince 2008-as évjáratú Grádus nevű bora.

Felső kategória – Desszertbor

Ebben a kategóriában valamennyi aranyérmes, tehát 90 pont felett teljesítő bor a Tokaji borvidékről érkezett.

Aranyérmes a Patricius Borház Tokaji Aszú 6 puttonyos 2013 elnevezésű bora; a Hudácskó Pincészet Tokaji Aszú 6 puttonyos „Lapis” 2007 nevű bora; a Pannon Tokaj Pincészet bora, a Tokaji Dominium Aszú 6 puttonyos 2006; a Royal Tokaji Borászati Zrt. Tokaji Aszú6 puttonyos „Betsek” 2008 elnevezésű bora; valamint a Royal Tokaji Borászati Zrt. Tokaji Aszú 6 puttonyos „Nyulászó” 2008 nevű bora.

Forrás: Magyar Tudományos Akadémia


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.