Az utazási csomag jövője a tét!

Az utazásszervezőket aggasztja, hogy az Európai Bizottság nem hajlandó az utaztatás teljes értékláncában felülvizsgálni a fogyasztók védelmét - tájékoztatta lapunkat a Magyar Utazási Irodák Szövetsége.  

Az ECTAA múlt héten, Thessalonikiben tartott közgyűlésén az utazásszervezők és utazási irodák nemzeti szövetségei súlyos aggodalmakat fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy milyen irányba tart az Európai Bizottság szabályozási folyamata. Köztudott, hogy az Európai Bizottság konzultációkat folytat a csomagtúra törvény (PTD) felülvizsgálatáról annak érdekében, hogy tovább erősítse a fogyasztók jogainak védelmét. A megfontolásra előkészített változtatási lehetőségekből azonban azt látjuk, hogy nem közelítik az utazásszervezőkre és a légitársaságokra vonatkozó szabályokat.

Didier Reynders, akinek a portfóliójában a fogyasztóvédelem szerepel, nyilvánvalóvá tette, hogy a PTD felülvizsgálata nyomán korlátozni kívánja az utazásszervezők által beszedhető előlegek összegét. Ugyanakkor az utasjogok felülvizsgálata nyomán egyáltalán nem akarja korlátozni az előlegek légitársaságok általi begyűjtését a légitársaságokért felelős Adina Valean.

Ez az ellentmondás az ECTAA szerint nyilvánvalóvá teszi, hogy az Európai Bizottság nem érti az utazási piac működését. Az utazásszervezők nem maguknál tartják az utazók által befizetett előlegeket, hanem a szállítóikat, köztük a légitársaságokat kell abból kifizetniük – melyek legtöbbször 100%-os előlegfizetést várnak el. Ugyanígy, miközben a Bizottság tovább szigorítaná az utazásszervezők esetleges fizetésképtelenségére vonatkozó szabályozást, továbbra sem keresi annak a módját, hogy hatékony védelmet alakítson ki a légitársaságok fizetésképtelensége esetére, holott erre az Európai Számvevőszék is felszólította 2021 júniusában, amikor azt javasolta, hogy a PTD-ben foglalt fogyasztóvédelmet, beleértve az utasok hazahozatalának költségeit, a légitársaságokra is terjesszék ki a 261/2004-es jogszabály módosításával.

Frank Oostdam, az ECTAA elnöke szerint: “Az előlegfizetések korlátozása és a fizetésképtelenség elleni védelemnek az értéklánc egyetlen szereplőjére való hárítása az utazásszervezők – jellemzően kisvállalatok - kárára szolgál, és kiszorítja őket a piacról. Ez a folyamat oda vezet, hogy a fogyasztókat megfosztjuk egy lényeges utazási terméktől, a csomagtúra szolgáltatástól, amely a legmagasabb fokú biztonságot adja az utazónak.” “Felszólítjuk Didier Reynderst és Adina Valeant, hogy egységesítsék intézkedéseiket az utazási értéklánc teljes hosszában, ha a céljuk valóban az, hogy érdemben javítsanak a fogyasztók védelmén!”

Az ECTAA mintegy 123,000 európai utazásszervezőt és utazási irodát képvisel, melyek szabadidős és üzleti célú céges utazókat szolgálnak ki az utazási tanácsadástól a komplex szolgáltatásokig terjedően.


Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.
Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét

Szűkítik a Mount Everestre induló mászók körét 

Az utóbbi években több kritika érte Nepált, hogy túl sok engedélyt ad ki sokszor tapasztalatlan túrázóknak is – ezért most jön a szigorítás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.