Bélapátfalva: hadtörténeti vándorkiállítással várják a turistákat

Tavaly tovább nőtt az érdeklődés Bélapátfalva iránt - mondta Mezőné Kovács Edit, a helyi Kulturális, Turisztikai és Média Nonprofit Kft. ügyvezetője. - A márciustól október végéig tartott szezonban több ezer vendég látogatott a bükki kisvárosba. Az  idén viszont még nagyobb érdeklődésre számítanak. 

Mindez annak is köszönhető, hogy a Bélapátfalva fő nevezettségének számító egykori ciszterci apátsági templom és a romkert környékén az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket valósítottak meg. Bővítették a szolgáltatásaikat és az eseményekre egyre több külföldi turistát is sikerült a városba csábítaniuk. Olyan programokat kínáltak, amelyek iránt minden korosztály érdeklődött.

Vonzóvá tették a látványosságokat

A munkájuk eredményeként vonzóvá tették az apátságot, a bélapátfalvi tavat és környékét, illetve a Bélkő tanösvényt, amelyet a túrázók, a futók és az extrém sportot kedvelő autósok is felfedeztek. De sokan látogattak el a Szent Anna (Gilitka ) kápolnához is, amely egy erdő kellős közepén helyezkedik el, mert a hívek zarándokhelye.

A kápolna júniusi búcsújára évről évre egyre többen érkeznek. Az 1750-ben épített kegyhelyet Szent Anna tiszteletére emelték és néhány éve fel is újították. A közelében levő úgynevezett bábafához pedig szintén sokan kirándulnak.

Bélapátfalva közepén találni a Gesztenyés Kiállítóházat, ahol több értékes állandó kiállítás várja a turistákat. Sőt rendszeresen vándortárlatokat is rendeznek. Az egyik állandó kiállításuk a Szabó Zoltán Bélapátfalváról az Egyesült Államokba elszármazott világhírű festőművész 18 akvarelljét mutatja be.

A másik pedig a helytörténeti és néprajzi gyűjtések révén kialakított hagyományos paraszti szobabelső, illetve a bélapátfalvai népviseletet és a kenderfeldolgozás eszközeit bemutató tárlat.A kiállítóház udvarán találni a második honfoglaló IV. Béla király emlékére állított szobrot, valamint pihenőpadok is várják a turistákat.

Évadnyitó: hadtörténeti kiállítással

Az idei évadot egy országos hadtörténeti vándorkiállítással nyitották meg, amely történelmi alapossággal, részletesen mutatja be a magyar honvédség 169 éves történetét. Sok fotóval, térképpel, plakáttal időrendi sorrendben szemlélteti az eseményeket. Az érdeklődők azt is megismerhetik, hogyan fejlődött a haditechnika és milyen eszközöket, felszereléseket használnak a katonák.

A vándorkiállítás megnyitóján mutatták be és szentelték fel az az első- és a második világháborúban elesett bélapátfalvi lakosokról szóló élő dokumentumot, a Hősök könyvét. A tárlatot március 15.-ig ingyenes látogathatják a vendégek.

Eközben a Bélapátfalva körüli települések iskolás tanulóinak rendhagyó történelem órákat is szerveznek, ahol Herman István hadtörténész tart előadást. Emellett még az idén több, érdeklődésre számot tartó időszaki kiállítást is rendeznek. Az idegenforgalmi szezonra új állandó tárlattal készülnek. A helyi lakosok összefogásával ugyanis a híres bélapátfalvai kemény cserepekből nyitnak kiállítást.

Több országos programhoz kapcsolódnak

Az idén is megtartják a Bükki Művészeti Napok nyitókoncertjét, valamint a Múzeumok éjszakájának programjaihoz is csatlakoznak. A tavalyi sikerek után pedig szeptemberben pedig újból részesei lesznek a Nyitott templomok napjának, miután az országos programhoz kapcsolódva várnak vendégeket Bélapátfalvára.

Mezőné Kovács Edit azt is elmondta, hogy január 1-jétől a város önkormányzata létrehozta a helyi Kulturális, Turisztikai és Média Nonprofit Kft.-t., amely összefogja a város kulturális életét, a turisztikával kapcsolatos feladatokat, a helyi TV működését és a település marketinget is.

Már készítik az új internetes honlapjukat, továbbá új kiadványokat jelentetnek meg Bélapátfalváról, a programajánlatokról, a szálláshelyekről és a turisztikai attrakciókról.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.