hirdetés
hirdetés

Borral toboroznak vendéget

Az egész éven át tartó vendégfogadás feltételeinek megteremtését szolgálja a Badacsonyi Borbarangolás 365 című program, amit már negyedik alkalommal indítanak el az idén, hangsúlyozta Nagy Miklós, a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület elnöke kedden a borkóstolásra, pincelátogatásra hívott újságírókat köszöntve.

Munkatársunktól

hirdetés

Mint elmondta, ahhoz kevés lenne a vendég, hogy a borvidék minden pincéje egész éven át nyitva tartson. Ugyanakkor mégis garantálni akarják, hogy az érdeklődő mindig találjon megfelelő helyet.

A programhoz kapcsolódó Borbarátok Borház, a Borbély Családi Pincészet, a Csanádi Pincészet, a Güns Pince, az Istvándi Pincészet, a Laposa Pincészet, a Léránt Pince, Málik Zoltán Pincészete, a Muskátli Vendéglő, a Németh Pince, a Sabar Borház, a Sipos Borház, a Szabó Családi Pince, a Szent Orbán Borház, a Válibor és a Villa Tolnay annyit vállalt, hogy egymást váltva mindenki egy-egy héten át nyitva tartanak, ezzel a borászatok is megfelelő forgalomhoz jutnak és a vendégek is jó programot találnak. A négy évvel ezelőtt inkább még csak szakmai körben mellett megrendezett program iránt az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés.

A Tourinform iroda szervező munkájának köszönhetően a boros, gasztronómia programokat egyre többen már éjszakai szállással is egybekapcsolják.

Borbélyné Galambos Gabriella, a Badacsonyi Borvidéki Borút Egyesület elnöke a 12 éve alakult, 16 településre kiterjedő szervezet munkáját mutatta be. Kiadványokat készítettek, útjelző rendszereket telepítettek és bekapcsolódtak a borbarangolás szervezésébe is.

Istvándi Gergely, a Badacsonyi Céh elnökségi tagja a badacsonyi régiójáró busszal kapcsolatos eddigi tapasztalatokról beszélt. Mint elmondta, a járat borkóstolók után is kockázat mentes közlekedési lehetőséget biztosít a mikrorégió borászatai között az autósoknak és bicikliseknek is. Az indulásnál még jelentős támogatást igénylő szolgáltatás reményeik szerint önfenntartóvá válhat.

A bevezető után a népes társaság két csapatra osztva sorra járta a borászatokat, kóstolta a kínált borokat. Az esti János áldás után jó hangulatban indultak vissza Budapestre, hogy hírét vigyék a kezdeményezésnek.

Antal Fülöp
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Találkozzunk a Facebookon!

Partnerünk