Bye, bye NetPincér! Welcome foodpanda!

Néhány hét múlva új arculattal, egész más elnevezéssel jelentkezik a 22 éves hazai alapítású ételrendelő platform.

22 éves fennállásának eddigi talán legnagyobb mérföldkövéhez érkezett a NetPincér: néhány héten belül teljesen új arculattal, foodpanda néven működik tovább. A cég a globális kiszállítási piacon trenddiktálónak számító, és ugyanúgy a Delivery Hero cégcsoporthoz tartozó foodpanda család tagjává válik, így a technológiai újítások még hamarabb érkeznek majd Magyarországra, illetve a magyar felhasználók országokon átívelően használhatják ugyanazt a megszokott mobilalkalmazást, hallhattuk a cég szeptember 7-én tartott névadó partiján.

 

Tulajdonosváltás azonban nem történt, és a lényegi elemek is változatlanok maradnak: a foodpanda ezentúl is olyan tech-alapú gyorskereskedelmi tevékenységet folytat országszerte, ami képes kiszállítani szinte bármit, amire a megrendelőknek szüksége lehet, akár 30 percen belül.

Egy kis cégtörténet

1999 óta működik hazánkban a magyar alapítású NetPincér, amely 2016-ban a világszerte több, mint 50 országban jelenlévő Delivery Hero vállalatcsoport tagja lett. Az elmúlt években rengeteget fejlődött a márka, ennek köszönhetően pedig mára a NetPincér több, mint egy ételrendelő platform - hiszen már szinte bármit kiszállítanak, amire a vásárlóknak rövid időn, akár 30 percen belül szüksége lehet. Részben ennek is köszönhető, hogy a márka újrapozícionálása mellett döntött a vállalat. Egy másik, ezzel párhuzamos törekvés, hogy a Delivery Hero cégcsoporton belül szeretnék egységesíteni a márkákat Európában, ennek első lépéseként a kontinensen Németország után Magyarországon vezetik be elsőként az új foodpanda márkát. Ezzel pedig olyan előnyöket is élvezhet a magyar közönség mostantól, mint az új szolgáltatások gyorsabb bevezetése, vagy a megszokott applikáció országokon átívelő használata.

Nincs tulajdonoscsere, csak  innováció

A foodpanda a nemzetközi háttérnek és a márkaváltásnak köszönhetően az eddigieknél is gyorsabb innovációra készül, a cég azonban ugyanaz marad. Szó sincs tulajdonoscseréről, hiszen a foodpanda a Delivery Hero cégcsoport márkája, amelyet már eddig is több ázsiai és európai országban használtak. Azt azonban jelzi a márkaváltás is, hogy a magyar piac kiemelten fontos számukra és a vállalat 22 év után is még sok évre tervez Magyarországon. Természetesen a foodpandával megmarad a cég csaknem 6000 éttermi és üzleti partnere, és továbbra is együtt dolgoznak majd a több, mint 4300 szerződött futárpartnerükkel, hogy kiszolgálják a most már több mint 2 milliós megrendelői bázisukat. Ugyanúgy működik tovább a tavaly bevezetett webes és mobilapp platform is, amely szeptember végétől elsődlegesen a foodpanda.hu felületen és foodpanda appon keresztül lesz elérhető, de egyelőre NetPincérként is ugyanúgy megtalálják a felhasználók. A felületek megjelenése átalakul az új márkának megfelelően, de az oldal és a mobilalkalmazás is a megszokott módon működik tovább. 

Növekedés és terjeszkedés a terv

“Ugyanolyan gyorsan és megbízhatóan működünk majd, ahogyan eddig, sőt, hatékonyságunk csak erősödni fog a jövőben. A márkaváltás hozzásegít minket az eddigieknél is gyorsabb fejlesztésekhez és új szolgáltatások bevezetéséhez a lehető legjobb ügyfélélmény érdekében. A Delivery Hero európai foodpanda országaiban egy kis idő múlva mindenhol azonos lesz az alkalmazás, ami azt is jelenti, hogy mindegyik fogyasztónk külföldön is ugyanúgy tudja használni a foodpanda applikációt étel-vagy például élelmiszer-rendelésre, mint itthon. Azzal pedig, hogy szolgáltatásunk tovább bővül és fejlődik, a foodpanda növekedni és terjeszkedni fog a jövőben Magyarországon: több száz új munkahelyet tervezünk létesíteni és több ezer új futárpartnernek kívánunk munkát biztosítani a beütemezett több milliárd forintos befektetéseinknek köszönhetően”, mondta Patai Zoltán, a Delivery Hero Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a bejelentés kapcsán szervezett sajtóeseményen, ahol azt is hozzátette, hogy a márkaváltás természetesen a partnereiket is csak pozitív irányban érinti. 

A partnerekkel változatlan az együttműködés 

A foodpanda márkát 14 országban (pl.: Japán, Taiwan, Németország, Szingapúr) több millió ember ismeri, szereti és bízik benne, így partnereik mostantól egy nemzetközileg ismert márkához csatlakozhatnak. A velük kötött szerződések ugyanazok maradnak, sem a jutalékok, sem az egyéb szolgáltatásaik árában nem várható változás az éttermi és üzleti partnerek tekintetében. Ugyanez igaz a szerződött futárpartnerekre is: az ő szerződéseiket sem befolyásolja a márkaváltás. 

Az új márka bevezetésére a tervek szerint szeptember végén kerül majd sor, addig még NetPincérként vehető igénybe a szolgáltatás. A foodpanda márkaernyő alatt a cég saját, ma már 7 raktárból szállító élelmiszerüzlet-hálózata, a NetPincér market is átalakul, és a továbbiakban panda market néven működik tovább, sőt erős vidéki terjeszkedésbe fog ezzel párhuzamosan. 



Forrás: NetPincér / Turizmus Online


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.