Ciprusi körút és spirituális élményutazás a Budavár Tours-nál

Március 17-én zajlott a Budavár Tours országjáró roadshow-jának utolsó előtti partnertalálkozója Budapesten. A több állomásos találkozósorozat célja az volt, hogy interaktív módon ismertessék meg a 2016/2017 tavaszi, nyári, őszi és téli időszak kínálatát a több mint 600 partneriroda képviselőivel.

Skáfár Balázs ügyvezető nyitóbeszédében a roadshow eredményei után rátért arra, miért jelent meg ilyen későn az új katalógus. Szerettek volna kivárni, hogy a megjelenő információk aktuálisak és biztosak legyenek, valamint a TAP és az Air Malta budapesti járatainak megszüntetése is alapvetően befolyásolták a különböző programok összeállítását, az utak véglegesítését. Az idén 26 éves, stabil, magyar magántulajdonban lévő cég működése biztosított, a tavalyi év igen szép eredményeket hozott, a forgalmat pedig elsősorban partnereiknek köszönhetik.

Klein Attila termékmenedzser prezentációjában elmondta, a prospektus már második éve inkább termékkatalógusként működik, tavaly óta ugyanis nem történt jelentősebb változás az árualapban. A Budavár Tours piaci pozíciója egyes desztinációkban évről évre erősödik. A kereslethez igazítottan a hagyományos mediterrán üdülések mellett nagyobb szerephez jutnak a körutazások, az egyedülálló élményt adó kalandkirándulások, valamint az egy-két napos buszos városlátogatások is.

Számos légitársasággal utaznak, a diszkonttól a hagyományosig. Minden desztinációban magyar nyelvű idegenvezetést biztosítanak, valamint a szálláskategóriák széles vertikumát kínálják az adottságoknak megfelelően. Görögország továbbra is első számú úti cél, biztos piacot ad, soha ennyi apartmant nem adtak el, mint idén. Továbbá igen fontos tényező a migráció, illetve az elmúlt időszak terrortámadásai, emiatt egyes desztinációkból a turisták nagy hányada átcsoportosul, akik szívesen választják a mediterrán térségben például a görög szigeteket. Az eddigi foglalások alapján június már teltházas lesz a görög térségben.

Hagyományos mediterrán úti célok

Keresett úti cél idén Ciprus, de a sziget északi és déli részét két teljesen eltérő, alapjaiban különböző turisztikai területként kell kezelni. Idén újdonság, hogy már Limassolban is van szállásajánlata a Budavár Toursnak. A cég idén először szervez körutazást Cipruson, régészet, mitológia és tengerparti pihenés 7 napos kombinációjaként.

La Mangán az üdülést izgalmasabbá teheti a Fly and Drive szolgáltatás, mely során az üdülés foglalásakor ajándék autóbérlést kapnak az utasok, az autókat Alicante repülőterén lehet felvenni és leadni.

Máltán 2016. április 1-jétől várhatóan bevezetésre kerül az eco tax (környezetvédelmi adó), melyet minden szállásfoglalással rendelkező utazónak meg kell fizetni, mértéke napi kb. 0,5 euró/fő, de nem több mint 5 euró/fő, ezt a szállásadók a helyszínen szedik be.

Az iroda kiváltképp ajánlja az idei tavaszi, késő tavaszi időszakra Marokkót, kétféle, gazdag tematikájú körutazást kínálnak a titokzatos országba.

Izgalmas, kalandos utazások

A kalandutazásokról és kalandnyaralásokról Szenczi Zsolttól hallhattak a résztvevők. Már negyedik éve nagy sikerrel mennek ezek az élményutazások, melyeket maximum 14 fős csoportokban bonyolítanak. Az utazások alatt hagyományos légitársaságokkal repülnek a csoportok, a szálláshelyek központi elhelyezkedésűek és egy-egy látványosság közelében vannak. Az ellátást illetően a félpanzió helyett inkább a helyi, tradicionális éttermeket, utcai étkezdéket ajánlják, így az utazás gasztroélményekkel is társul. Marokkóban berber esten és sivatagi naplementetúrán is részt vehet az utazó. Az egyes programoknál különleges, már-már extrém helyeken kirándulhatunk, Indiában a Színek ünnepében gyönyörködhetünk, Thaiföldön elefántszafarin is részt vehetünk. Izrael, Izland, Grúzia, az Azori-szigetek mellett megjelenik a kínálatban egy ritka spirituális élményutazás is, melynek során Katmanduból Tibetbe, ősi buddhista kolostorokba betérve, vadregényes tájakon át vezet ez az út.


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.