Csak erős idegzetűeknek: gyomorvarrógép és szúrcsap Debrecenben

Gyomorvarrógép, méhszonda, polipcsípő, anyatej-fajsúlymérő, szúrcsap, fültölcsérek, spektroszkóp és a ’30-as években használatos orvosi eszközökkel berendezett orvosi rendelők is megszemlélhetők a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Orvos-és Egyetemtörténeti Gyűjteményében. Az öt évvel ezelőtt megnyitott kiállítás az iskolateremtő professzorok munkásságát és a debreceni gyógyszergyártás történetét is bemutatja. A majdan belső használatra szánt könyvtárban kaptak helyet a hagyaték kötetek.

Debrecenben az orvostörténeti múzeum megteremtését már az 1930-as években felvetette dr. Diósadi Elekes György belgyógyász, de a gyűjtemény csak 2009-ben nyitotta meg kapuit Kenézy Gyula egykori villájában. Korb Flóris tervei alapján épült a villa 1926-ban, a klinikatelep épületeivel együtt. Az egyetem építkezéseit miniszteri biztosként felügyelő Kenézy a saját elképzelései szerint alakíttatta ki lakóházát, amely párhuzamosan épült munkahelyével, a szülészeti klinikával. A villa építése nagy eredmény volt az akkori lakáshiányt figyelembe véve. Az építkezés célja az volt, hogy munkahelyük közelében lakjanak az orvosok családjukkal együtt. Kenézy nyugdíjazásáig élt az épületben, majd egymást követően professzorok kapták meg családjukkal. Később óvoda költözött bele, majd élettudományi könyvtár volt a falai között a felújításig. Ma a gyűjtőhely mellett konferenciaközpontként működik az épület és a Professzori Klub székhelye is egyben. A kiállított tárgyak felajánlások útján kerültek a gyűjtőhelyre, 50 adományozó, többségében orvosok és örököseik jóvoltából. A reprezentatív épület földszintjén lévő két kiállítás egyike az iskolateremtő professzorok életútját mutatja be dokumentumaikon, személyes tárgyaikon keresztül. A másik tárlat a Debreceni Tudományegyetem Orvostudományi Karának történetét dolgozta fel. Az alagsorban 8 tárlóban orvosszakmák szerint csoportosítva látható 500-600 régi orvosi műszer és 3 berendezett orvosi rendelő. A könyvtárat képező hagyatékok kötetei osztályozásra várnak. Az emeleten berendezett professzori dolgozószoba látható és a debreceni gyógyszergyártás történetét bemutató kiállítás – tudtuk meg dr. Mudrák József orvostörténésztől.

Iskolateremtő professzorok, orvosi műszer tárlat

Az iskolateremtő professzorok között az első Kenézy Gyula, a tárlóban egy csoportkép is megfigyelhető róla, mint a városi bábaképző intézet meglapítójáról, körülötte a képző frissen végzett növendékei. A tárlóban látható többek között Verzár Frigyes Életről, halálról, betegségről című könyve mellett Benedek László, az első debreceni ideg-és elmegyógyász professzor könyve. Sántha Kálmánnak, a debreceni idegsebészet megteremtőjének halotti maszkja fekszik bizonyítványai között. Régi orvosi műszerek szemlélhetők meg a szülészet, sebészet, mikrosebészet, ortopédia, aneszteziológia, szemészet, belgyógyászat, közegészségtan, fül-orr-gégészet, bőrgyógyászat, laboratóriumi diagnosztika, anatómia, igazságügyi orvostan szakmákból. Mint például az I. világháborúban dolgozó katonaorvos szülészeti-nőgyógyászati eszközei, szemléltető eszközök a szülésről és az újszülött különböző fejtartásairól, punkciós kanülök, az ortopédusok egyik eszköze, a medence vápa fúrófej, az aneszteziológusok által használt altatómaszk, a debreceni szemész, dr. Kettesy Aladár-féle réslámpa, légúti betegségek kezeléséhez használt inhalátorok és megannyi orvosi műszer. A legrégebbi műszer egy vizeletcukor mérő eszköz, 150 éves lehet, s a szövettani metszetkészítő. Három berendezett orvosi rendelő kalauzol vissza az 1930-as évekbe. Dr. Újszászy László reumatológus, belgyógyász rendelője, mellette egy röntgenvizsgáló géppel és a rövidhullámú készülékkel. Dr. Holtzer Olivér fogszakorvos rendelőjében három fogorvosi szék is áll, mellettük a legrégebbi, a több mint 100 éves, lábbal hajtható fúrógép. Megtekinthető az 1960-as évekből származó, a szívműtéteknél használt szívmotor, a máj, csont, vese szívizom-perfúzió leképezéséhez használt gamma-kamera is.

Támogatott gyűjtőmunka

A gyűjtőmunka dr. Kapusz Nándor az egyetem Klinikai Központja akkori főtanácsosa nevéhez fűződik. A már nyugdíjba vonult főtanácsos kinevezésekor került kapcsolatba a könyvtárral, az akkor még orvos-és egészségtudományi centrumként működő rektori hivatal dokumentumaival és az iratokon át megismerkedett az egyetem életével. A kezdetektől megmaradt iratok, fényképek a korabeli intézetek irattárában, könyvtárában fellelhető dokumentumok, az egyes klinikákon elraktározott régi orvosi műszerek, eszközök alkalmasak voltak arra, hogy belőlük gyűjteményt hozzanak létre az egyetem vezetői. Akkor még nem látták a lehetőséget a kiállításra, de a gyűjtést megkezdték. A Kenézy villa 200 millió forintos, egyetemi és támogatói költségből végzett felújításával meglett a helye a gyűjteménynek. Ahogy egyre nagyobb publicitást kapott a gyűjtőhely létesítése, több és több intézet ajánlotta fel régi műszereit, orvosi eszközeit és a régióban élő orvosok is hoztak adományokat. Több száz orvosi műszert, és könyvet adományozott dr. Nemes Csaba, Németországban élő magyar származású orvos. A gyűjtemény tárgyait, a képeket, szobrokat műépítész és muzeológus munkatársak tervei alapján állították ki. Az orvosi könyvek egy részét a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár adományozta duplikált példányaiból, több száz kötet, köztük muzeális könyvek dr. Szállási Árpád néhai orvostörténész, valamint egykori orvosok családjai és a klinikai intézetek ajándéka. A gyűjtőmunkához jelentős támogatást adott az Egyetem akkori vezetője, dr. Fésüs László rektor. A debreceni gyógyszergyártás történetét dolgozta fel a TEVA Gyógyszergyár Zrt. az emeleti szobában és 50 millió forinttal támogatta a villa felújítását.

Szoborpark a debreceni orvosképzés nagyjainak

Bár nem a gyűjtőhelyhez tartozik, de aki a klinikán jár, érdemes megnéznie a szoborparkot. A debreceni orvosképzés nagyjainak mellszobrai láthatók a klinika telepen, a 14 szobor közül pl. dr. Krompecher Istváné, dr. Kettesy Aladáré, dr. Szodoray Lajosé, neves szobrászművészek alkotásai. Az egyes klinikákon szintén szobrokkal adóztak a klinikaalapító elődöknek.

Az Orvos-és Egyetemtörténeti Gyűjtemény nyitva tartása: hétfőtől csütörtökig 8-16 óráig, pénteken 8-15 óráig. A Kenézy villa a Debreceni Egyetem Klinikai Központ területén található, Debrecenben, a Nagyerdei krt. 98. szám alatt, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika főbejáratával szemközt. A kiállítás ingyenesen megtekinthető. Érdeklődni lehet: 06-52/411-717/54599 mellék.


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.