Debreceni Virágkarnevál 2023

Már javában készülnek a virágkocsik, és igazi karneváli lázban ég az a közel 4.000 ember, aki mind hozzájárul az ország egyik leglátványosabb fesztiváljának létrejöttéhez.

Az 57 éves tradícióval rendelkező karnevál napjainkban már lényegesen több, mint látványos virágkompozíciók és nemzetközi művészeti együttesek felvonulása: egy héten át tartó színes programkavalkád, melyen számtalan látogató megtalálhatja a számára leginkább vonzó szórakozási lehetőséget.

Ez évben augusztus 14. és 20. között kerül megrendezésre. Az augusztus 20-i felvonulási útvonalon - jegyvásárlás ellenében - tribünökről is végig követhető a színes virágkocsik és látványos táncos forgatag. A Papp Művek jóvoltából a lelátók egyikét ez évben ingyenesen bocsátják a Debreceni Karitatív Testület részére, hogy nehezebb anyagi körülmények között élő családok is részesüljenek a karnevál élményében. Az idei évben is számos új cég csatlakozik a karneváli menethez egyedi virágkocsikkal.

A menetet színes élményfutás és oldtimer show vezeti fel, majd a felvonulást hagyományosan a Szent Korona kocsija nyitja 9 órakor. Az idei 12 virágkocsin az együttműködő vállalatok igyekeznek missziójukat, mottójukat megjeleníteni.

Idén a 12 virágkocsi mellett elkészül egy további virágkocsi, mely az augusztus 20-ai ünnepre Esztergomba érkezik. A virágkocsikat 37 különböző csoport fogja kísérni, akik között új és visszatérő társulatok is lesznek. Kilenc csoport külföldről érkezik: KÍNA, INDIA, HORVÁTORSZÁG, SZERBIA, SPANYOLORSZÁG, NÉMETORSZÁG ÉS AUSZTRIA mellett OLASZORSZÁG ÉS BRAZÍLIA is képviselteti magát. A virágkocsikhoz és szobrokhoz szükséges több százezer szál dália és egyéb élővirágok idén is Hollandiából érkeznek, továbbá több millió szárazvirágot is használnak a készítők. A 12 kocsiból 6 megvalósítását sikerült elektromos meghajtású alvázakra helyezni, ezáltal fenntarthatósági törekvések is megvalósulnak, többek között újrahasznosított virágkocsielemek kiállítása, fából készült, virágokkal beültetett információs és hirdetőtáblák.

A támogatóknak hála a Debreceni Virágkarnevál hatékonyan elindul egy - nemcsak a növények által - zöldebb rendezvény felé, hanem a környezettudatosság útján is. A virágkocsik csupán egy napon, augusztus 20-án tekinthetőek meg teljes számban, a karneváli felvonulást követő, oldtimer kiállítással egybekötött Virágkocsi Korzón.

A rendezvény csúcspontja az augusztus 20-ai felvonulás, ám ezt egy teljes karneváli hét előzi meg, elképesztően gazdag programkínálattal, melyhez a város több intézménye, civil szerveződése is csatlakozik. A Kossuth téren minden este ingyenes nagykoncerteken bulizhatnak a vendégek, és a tavalyi érdeklődésből adódóan idén is „teltházzal” számolunk a WELLHELLO, a SZABÓ BALÁZS BANDÁJA, a FOLLOW THE FLOW koncerteken. Augusztus 20-án este egy fergeteges BOBAN MARKOVIĆ koncerttel, később pedig DJ NÁKSI set-jével kísért, egzotikus táncosokkal megbolondított utcabállal zárjuk az élményekkel teli 2023-as virágkarneváli hetet.

A Kossuth tér azok számára is tartogat csemegéket, akik a komolyzene vagy a zenei tradíciók iránt érdeklődnek, augusztus 15-én a HUNGARIKUM GÁLA, 16-án pedig a 100 éves Kodály Filharmonikusok közreműködésével a Klasszikusok Éjszakája tölti be a Kossuth teret. Augusztus 17-én a 70 éves Hajdú Táncegyüttes nagyszabású, 5 néptánc együttessel közös és 300 táncossal megvalósuló nagyszínpadi show-ját tekintheti meg a közönség.

Az egyhetesre nőtt, garantált szórakozást ígérő rendezvénysorozat igyekszik sokféle igényt kiszolgálni, és minden korosztályt megszólítani. 

A Debreceni Virágkarnevál híreiről weboldalán és Facebook oldalán értesülhetnek az érdeklődők.

Forrás: Debreceni Virágkarnevál


A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum

A közlekedés napját szimulátorral és élménykamionnal ünnepli a szentendrei múzeum 

A BKV – a Magyar Autóklubbal együttműködve – az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz.
Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Kartago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.