Élménytúrával debütált a Nivegy-völgy bor- és bringatérképe

Közel harminc kilométer tekerés, ragyogó napsütés, balatoni panoráma, ízletes borok –röviden így foglalhatjuk össze az első Nivegy-völgyi e-bike élménytúrát, ahol a résztvevőkminden állomáson eredetvédett helyi borokat kóstolhattak - tájékoztatták lapunkat a program alkotói.

A programmal egyidőben mutatták be az E-bike élménytúra megállók térképét, amely segít abban, hogy a jövőben bárki könnyedén megszervezhessen egy hasonló túrát, felfedezze a helyi kulturális és természeti értékeket, és megismerje a Nivegy-völgyi borokat. A térkép nemcsak a megállónak ajánlott borászatok elérhetőségeit tartalmazza, hanem a kikapcsolódáshoz szükséges fontos információkat is. Feltüntették rajta az étkezési- és szálláslehetőségeket, az e-bike kölcsönzőt, a bankkártya- és SZÉP kártya elfogadó helyeket, de még azt is, hogy hol látják szívesen a négylábú kedvenceket. A visszajelzések szerint igazán felhasználóbarát.

Május első hétvégéjén jóhangulatú csapat indult útnak a Dobosi Birtokközponttól, hogy a Nivegy-völgy dombjai és szőlőtőkéi között kerekezve megismerje a környék szépségeit és borait. Budapesttől Vas megyéig az ország több pontjáról érkeztek vendégek, akiknek nagyon tetszett ez az újszerű élmény kombináció – a félórás bringázás és a félórás borászat látogatás kellemes sormintája. Nemcsak a táj volt változatos, hanem a borbemutatók is, így a Nivegy-völgyi eredetvédelmi borok sokszínűségét is megismerték a résztvevők, akik kifejezetten élvezték, hogy ott kóstolhatták a bort, ahol termett, és annak a kezéből, aki termelte. A Végh testvérek Nivegy Olaszrizlinget kínáltak, míg a Szabó és Fia Pincészetnél egy ásványos juhfark került a poharakba. A Hegyestű mellett tekerve érkezett a csapat a Martinus Borházhoz, ahol országos borversenyen aranyérmet nyert olaszrizlinget kínáltak, majd az Agyaglik-dűlőn keresztül a szentantalfai Kisspincéhez érkezve Terápia olaszrizling várt a megfáradt kirándulókra.

A végállomás, akárcsak a kiindulópont, a Dobosi Birtokközpont volt, ahol az indulás után bő öt órával egy dűlős olaszrizlinggel zárult a kirándulás. „Hagyományteremtő céllal indítottuk el ezt a túrát, amit szeretnénk a jövőben minden tavasszal és ősszel megismételni. A célunk azonban az, hogy mindenki önállóan is összeállíthassa a saját túraútvonalát, és az év bármely időszakában felfedezhesse a Nivegyvölgyet, ezért jelentettünk meg egy térképet, ahol minden információt feltüntettünk a környékbeli látnivalókról és pincékről. Akár ezt az útvonalat is végig bringázhatják és ugyanezeket a borokat is kóstolhatják, de számtalan lehetőség vár az idelátogatókra. Mindenkit arra biztatunk, hogy jöjjenek el hozzánk, ismerjék meg ezt a bájos völgyet a saját tempójukban.” – osztotta meg Dobosi Győző, a program ötletgazdája.

A Nivegy-völgy falvai egész évben várják az idelátogatókat, és a tavaly ősszel megrendezett közös boros programot idén egy még sokrétűbb rendezvény követi. Október 7-én a Nivegyvölgyi borok mellett egy neves osztrák pincészet borait és történetét is megismerhetik majd azok a borkedvelők, akik eljönnek Szentantalfára. Az őszi piknikre a szervezők izgalmas boros programokkal és vendég éttermekkel is készülnek, így érdemes már most beírni ezt a napot a naptárba. A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre.


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.