Eredeti szépségében nyitott újra a történelmi kávéház

Budapest történelmének egyik legnépszerűbb kávéháza, az egykori „Belvárosi Kávéház” több évtizedes elfeledettség után Matild Café & Cabaret néven tér vissza Budapest társasági életébe május 19-én.

Az eredetileg 1901-ben megnyílt történelmi kávéház újragondolása az egykori élénk társasági életét megidéző, impozáns 300 férőhelyes kávézóval és nagyszabású kabaréműsorokkal várja majd a vendégeket a Ferenciek terén álló Matild Palota épületében. A Belváros híres társasági helyszínének gasztronómiai koncepcióját a legendás séf, Wolfgang Puck álmodta meg.

 

Mesés hely volt, pazar szereplőkkel és vendégekkel

Békeidők korszakában, Klotild Mária szász-koburgi és gothai főhercegné védnöksége alatt épült, hogy Budapest társasági életének központjaként tündököljön. A kétszintes kávéház a korszak pezsgő társasági életének legnépszerűbb találkozóhelye volt, ahol jeles közéleti személyiségek, újságírók, művészek találkoztak, és ahol a magyar irodalom néhány jelentős darabja is megszületett.

Krúdy Gyula is itt vetette papírra a Szindbád számos történetét. Magyarország egyik legnagyobb szerzője előtt tisztelegve Krúdy-szobrot is emeltek a kávéház mellett 2021-ben. A kávéház nemcsak a város társasági életének központjaként működött sokáig, hanem a 2. világháború utáni újrakezdéshez kapcsolódóan is erős szimbolikával bírt: ez volt az első budapesti vendéglátóhely, amely a háború után elsőként nyitotta meg kapuit a városlakók előtt. A Rónay Egon vezette kávéház akkoriban az újrakezdés ígéretének üzenetét képviselte a lakosság felé. Az eredeti kávéházat közel négy évtizeden át a Rónay vendéglátós-dinasztia vezette, majd igen változatos korszakokat élt meg a legendás helyszín. Ez volt az egyik legtradicionálisabb kávézó otthona, később működött itt étterem, kaszinó, sőt éjszakai klub is.

Minden este élő műsor lesz

A város ikonikus épületében elhelyezkedő, 300 férőhelyes Matild Café & Cabaret az igazi kávéházi kultúrát eleveníti fel a századelő élénk budapesti korszakát megidéző, rendkívül autentikus légkörével. A Matild Café & Cabaret vendégei nappal a könnyed kávéház különleges gasztronómiai kínálatát élvezhetik, míg az est leszálltával, akárcsak az 1960-as években, a város élénk közösségi színterévé avanzsáló helyszínen magyar és nemzetközi kabaré műsorokat tekinthetnek meg a kávéház különleges hidraulikus színpadán.

„Rendkívül nagy öröm számunkra, hogy ez a szecessziós kávéház végre visszatér Budapest társasági és kulturális színterére. Nem volt egyszerű feladat, azonban minden részletet visszaállítottunk az eredeti állapotába. A helyszín egyedi atmoszférája, a különleges dizájn a helyi kultúrában gyökerezik, és a kávéház minden elemét átjárja. A Matild Café & Cabaret-ba belépve vendégeinket elvarázsolja majd a történelmi hangulat, ennek a gyönyörű kávéháznak az öröksége", mondta Emre Pasli, a ház igazgatója.

Forrás: Matild Palota /Urbancomm


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken

Belföldi és nemzetközi vendégérkezések hazai szálláshelyeken 

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint eddig 2,4 millió belföldi és 2,6 millió nemzetközi turistát regisztráltak a hazai szálláshelyek.
Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén

Két új magyar szálláshely a világ fenntartható turizmusának térképén  

Két észak-magyarországi szálláshely nyerte el ma a nemzetközi Good Travel Seal minősítést, amelyet a világ egyik vezető fenntarthatósági turisztikai értékelőrendszereként tartanak számon.
MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly

MSZÉSZ márciusi trendriport – kevesebb belföldi vendég, mint tavaly 

Márciusi trendriport a KSH adatai alapján.
Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.