Éttermeseknek: megoldás járvány idején a házhoz szállítás?

Külföldön és hazánkban is egyre több vendéglátósnak fordul meg a fejében B-tervként a házhoz szállítás a koronavírus-járvány idejére.

Sok étterem, amelyik eddig nem foglalkozott kiszállítással, így szeretné biztosítani túlélését. Gendur András, La Perle Noire étterem: „Most vagy bezárunk, vagy alternatív üzemelési módok után nézünk, ahogy a legtöbb hazai vendéglátóegység tervezi. Természetesen a bezárás a legeslegutolsó variáció, amit a kollégák egzisztenciája érdekében felelős munkaadóként igyekszünk elkerülni. Egyik lehetőségként a házhozszállítással próbálkozunk. Ezt körülbelül egy hét múlva tudjuk elindítani, mert teljesen újak vagyunk a kiszállítás területén, és ehhez az új „üzletághoz” be kell még szereznünk a szükséges infrastruktúrát, ami az adminisztrációt és a csomagolást illeti. A NÉBIH egyelőre nem írt elő plusz óvintézkedést az ételkiszállítás területén a koronavírussal kapcsolatban, de ha lesz, alkalmazkodunk hozzá."

Asztalritkítás és lakásétterem

"Amit már korábban megtettünk a vírus terjedésének mérséklésére, hogy ritkítottunk az asztalok elhelyezésén a vendégtérben, hogy azok cseppfertőzés-biztos távolságba kerüljenek egymástól. Az éttermet egyelőre továbbra is nyitva tartjuk, igaz, szűkített ételválasztékkal és mérsékelt árakkal, az utóbbi is az életben maradást szolgálja a kényszerhelyzetben. A másik gondolatunk, hogy az új kihívásban valahogy megpróbáljuk kiváltani éttermünk 12 fős VIP sarkát - amely nagyon kedvelt volt a belföldi cégvezetők körében -, egy 6-8 főt befogadó lakásétterembe terelni át ezt az exkluzív keresletet. Ennek még a jogi és adminisztrációs feltételeit vizsgáljuk” – tette hozzá a Turizmus Online-nak a La Perle Noire étterem üzletvezetője.

„Külföldi példák alapján mi is valószínűnek tartjuk, hogy belevágunk a házhoz szállításba, alkalmazkodva ahhoz, hogy a vendégek kerülik az éttermeket a koronavírus-járvány miatt. A februárunk nagyon jó volt, de március első két hetében érezhetően visszaesett a forgalmunk. A házhoz szállításhoz a teljes infrastruktúránk rendelkezésre áll, úgyhogy hamar át tudunk állni erre a B-tervre” – mondta el Szakály Attila, a székesfehérvári M7 Bistro étteremvezetője.

Szállodák is próbálkoznak 

A Sofitel Budapest Chain Bridge már korábban is kínált házhoz szállítást: születésnapi tortát, illetve karácsonykor többféle menüt szállítottak ki, mostantól már családi ebédet és vacsorát is házhoz visznek. „Markáns trend manapság és a szállodáknak alapvető érdeke, hogy bekapcsolódjanak a helyi közösségek életébe, hasznosak legyenek, értékes szolgáltatásokat tudjanak nyújtani számukra. Ez egy plusz láb a hotelnek, nagyon hatékony kommunikációs eszköz is egyben, és előnyös a helyiek számára is. A jelenlegi helyzet megerősít minket abban a szilárd elhatározásunkban, hogy a környezetünkben élőket is ki kell szolgálni és érdemes is, de a menü házhoz szállításunkat nem a koronavírus-járvány okozta kényszer hívta elő elsősorban. Ettől függetlenül is bővítettük volna a palettánkat ezzel a szervízzel” – tudtuk meg Angoujard Klaudiától, a Sofitel Budapest szálloda PR- és marketingvezetőjétől.

Az ételfutár cégek most tarolnak

A kiszállításra specializálódott vállalatok készülnek a forgalom várható élénkülésére. A NetPincér az MTI megkeresésére elmondta, szerintük a házhozszállítás jó lehetőség azoknak az éttermeknek is, amelyeknek esetleg a járvány hatására visszaesett a forgalmuk. A társaság a most jelentkező éttermek csatlakozását felgyorsította a rendelések mielőbbi fogadása érdekében. A vállalat több mint kétezer futár partnerrel áll kapcsolatban, és felkészült az emelkedő forgalomra, jelenleg is tart a futárok folyamatos felvétele. A vállalat felületén mintegy kétezer étteremből lehet rendelni, országosan több mint 800 településről, amelyek közül 23-ban üzemel már a Netpincér saját futárszolgálata is - tették hozzá.

Megjegyezték, hogy a rendelések száma a vírust megelőzően is folyamatosan nőtt, így nehéz megállapítani, hogy az elmúlt pár hét növekedéséhez mennyiben járult hozzá a járvány. A koronavírus-járvány miatt a NetPincér számos óvintézkedést vezetett be, amelyeket partnereinek is javasolt. A fokozott higiéniás intézkedések betartása mellett javasolják a közeli fizikai kapcsolat kerülését, az eszközök, valamint a kiszolgálási területek naponta többszöri fertőtlenítését minimum 60 százalékos alkohol tartalmú tisztítószerrel, valamint a futárpartnereknek kézfertőtlenítőket is beszereztek. A rendelések bármikor, nem csak a járvány alatt kiegyenlíthetők interneten bankkártyával és SZÉP-kártyával is, így aki szeretné akár teljesen elkerülheti az érintkezést a futárral.

Kiszállítás - érintés nélkül

A Teletál Ételfutár Kft. egyelőre nem tapasztal érdemleges változást a forgalomban, de hamarosan rohamra számítanak, amelyre a megerősített munkaerőállománnyal, valamint jelentős alapanyag tartalék felhalmozásával készülnek - közölték az MTI-vel.

Nemrég írtunk arról, hogy az ételfutár cégek igyekeznek alkalmazkodni a járvány miatt szükségessé vált higiéniai óvitézkedésekhez. A Wolt például érintésmentes házhozszállítást vezet be, amely során a rendelést úgy lehet átvenni, hogy nem is találkozik a megrendelő a futárral.

Szerző: Tóth Réka Anna

Forrás: Turizmus Online


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.