hirdetés

Gasztronómia alulnézetben

(MTI) - Kis növésű emberek által alapított és üzemeltetett étterem hódít Kínában, a Csengcsou városában működő helynek az üzleten túl nem kis részben nevelő célzata is van.

hirdetés

Az augusztus végén megnyitott étterem első látásra teljesen átlagosnak tűnik, mindössze a szokottnál alacsonyabb asztalok és székek árulkodnak annak kissé rendhagyó jellegéről.
A pincérek megjelenése azonnal választ ad a miértekre: a "törpeétteremben" dolgozók átlagos magassága ugyanis csupán mintegy 130 centiméter, a személyzet legmagasabb tagja sem több 140 centiméternél. A hely maga nem csupán étteremként, inkább közösségi térként szolgál, rövid zenés-táncos és színházi előadásoknak, felolvasásoknak is helyet ad.
A Kínában mindezidáig egyedülálló éttermet egy 36 kis növésű embert tömörítő, tartománybeli társaság alapította. A kezdeményezés célja a munkaerő-piacon gyakran nagy problémákkal szembesülő emberek számára munkahely és biztos jövedelem biztosítása. Emellett nevelő célzata is van a helynek, segítheti a kis növésű emberek társadalmi elfogadottságának javítását.
Az étterem kínai lapoknak nyilatkozó vezetője, Jang Ji a kezdeményezés kiterjesztését, étteremlánccá való fejlesztését tervezi, hogy ne csak csengcsoui, de az ország többi pontján élő kis növésű emberek elhelyezkedését is segítse.
A Kínában élő kis növésű emberek korábban már az újságok címlapjára is kerültek. Mintegy százan közülük Csengcsoutól mintegy 1500 kilométerre, a dél-kínai Kunming városa közelében megalapították a Kisemberek Királyságát, ami egy "törpetémaparkot" takar. Az ott élők saját magukból faragtak látványosságot: előadásokkal, énekkel, tánccal szórakoztatják az oda látogató turistákat.

(forrás: MTI)
hirdetés

Címkék

Olvasói vélemény: 0.0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Megjelent a Pont itt Magazin!

Minden, ami Klasszis TopDesign 2022 versenyünkről tudható: pályázati kiírás, kategóriák, a hazai és nemzetközi zsűri tagjai, a verseny menete, díjátadó gála, valamint a győztesek bemutatása.

Találkozzunk a Facebookon!

Vajon lesznek fennakadások a turizmusban az idei főszezonban?

Partnerünk