Ha tavasz, akkor Winelovers Grand kóstoló

Több mint 150 magyar bor- és pezsgőmárka vesz részt összesen 700 tétellel az idei Winelovers Grand évindító kóstolón, amelyen nemzetközi márkák további mintegy 100 bora is kóstolható lesz április 1-jén a Corinthia Hotel Budapest termeiben.

A Winelovers Grand nem csupán a kóstolható tételek mennyiségével és minőségével igyekszik megszólítani a közönséget, hanem azzal is, hogy az edukációt az idei évben is a rendezvény központi elemévé teszi - közölték az MTI-vel a szervezők. Mint hozzátették, kiemelt céljuk, hogy a vendégek minél több ismerettel gazdagodjanak az esemény során, és "értő" borfogyasztóvá váljanak. Mindehhez partnerként Magyarország legrégebbi boriskolája, a Borkollégium, valamint a borfogyasztók oktatását világszinten egységes sztenderdek mentén lebonyolító, londoni székhelyű Wine & Spirit Education Trust (WSET) kapcsolódik be, így a rendezvény egész ideje alatt ingyenes kóstolási tréningen vehet részt a közönség.

A Winelovers Grand emellett négy kiemelt mesterkurzust is meghirdetett, amelyeken a francia crémant-okról, Rioja borairól, a tradicionális eljárással készült olasz pezsgőkről, valamint a cabernet franc különböző stílusairól tanulhatnak kóstolva a borok világa iránt mélyebben érdeklődők. Mint a szervezők kiemelték, 200-200 kedvezményes jegyet biztosítanak a minőségi borkultúrával megismerkedni kívánó fiataloknak, valamint a borszakmában dolgozóknak. A sétáló kóstolón a magyarországi kínálat mellett külön teremben kóstolhatók a nemzetközi borok, de lesz csúcsborok terme és VIP terem is. A nemzetközi kiegészítő jegyet vásárlók ingyen részt vehetnek A világ fő bortermelő országai című előadáson, ahol olasz, francia, spanyol, új-zélandi, ausztrál, dél-afrikai és chilei alapstílusokkal ismerkedhetnek meg. A rendezvény részletes programjáról a https://wineloversrendezvenyek.hu/grand/ linken tájékozódhatnak az érdeklődők.

Forrás: MTI


Sonkafőzésnél  hallgassunk Bíró Lajosra!

Sonkafőzésnél hallgassunk Bíró Lajosra!  

Így nem lesz kemény és íztelen a húsvéti sonka.
Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka

Újra magyar lesz a Boci csoki és a Melba kocka 

Megvásárolja a Boci, a Melba és a Párizsi kocka védjegyeit a Cerbona a Nestlétől.
Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón

Több mint száz nemzetközi borszakértő a hazai boros csúcstalálkozón 

Több mint száz külföldi szakember ismerkedhet a magyar borral az idei Hungarian Wine Summit nemzetközi szakmai csúcstalálkozón.
Siemens-innováció:  ételmaradékból meleg víz

Siemens-innováció: ételmaradékból meleg víz 

A cég támogatásával valósul meg a hulladékból energiát előállító zöld megoldás.
Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában

Délutánba nyúló reggeli egy luxusszállodában 

A Matild Palace-ban jellegzetes helyi finomságokat és a nemzetközi villásreggeli-klasszikusokat kóstolhatunk.
Borok a húsvéti sonka mellé

Borok a húsvéti sonka mellé 

A legmeghatározóbb fogás az ünnep során a húsvéti sonka, de megválasztani mellé a megfelelő bort.
Két magyar pezsgő a világelitben

Két magyar pezsgő a világelitben 

Az egyik exkluzív termék, kizárólag a Michelin-csillagos Babel Budapest étterem számára készült.
Ünnepel a Balatoni Kör

Ünnepel a Balatoni Kör 

Tíz éves születésnapját ünnepli a Balaton közepén, egy hajón megalakult társaság.
Sakura ünnep a fedélzeten

Sakura ünnep a fedélzeten 

Az Emirates különleges tradicionális japán fogásokkal idézi meg a szigetország cseresznyefa virágzásához kapcsolódó hagyományait.
Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA

Vasárnap megnyílik a SÜTIUTCA 

A Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.