Négycsillagos szálloda nyílt a kis borsodi faluban

A Zemplénhez közel, a festői Hernád-folyó völgyében, a Cserehát dombjainak lankáin találni a kis borsodi falut, Hernádvécsét. Szombaton, a nemzeti ünnepünkön avatták fel a négycsillagos Hotel VécseCity-t.

Együtt a múlt és a jelen

A romjaiból újjávarázsolt neobarokk Vécsey-Sardagna kastélyt magában foglaló épületegyüttesben kialakított szálloda különleges hangulatot áraszt. A VécseCity – ahogy nevezik – kilenchektáros területén egy kisebb városrészt alakítottak ki. A szálloda három épülete az elmúlt négy évszázadot egyesíti magában – miután a kastély XVIII. századi –, és hűen mutatja az 1790-ben létrehozott műemléket, valamint a mellé épített harmonikusan illeszkedő jelent.

A szombati eseményen Bényi Ildikó, Hernádvécse szülötte, neves televíziós személyiség köszöntötte a résztvevőket, majd dr. Ódor Ferenc, az Encsi Járási Hivatal vezetője méltatta a Vécsey-család egykori kiemelkedő alakjának, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanújának, Vécsey Károly tábornoknak az érdemeit. Azt is hangsúlyozta, hogy az elhanyagolt hernádvécsei kastélyépületet dr. Takács Tibor, az állatorvostudomány kandidátusa, debreceni vállalkozó vásárolta meg és építtette újjá. Ez kiemelkedő jelentőségű a falu és környékének életében, egyúttal gratulált az ötlet megvalósítójának és mindazoknak, akik ebben a munkában részt vettek.

Cigány-panoptikum, tó csónakokkal

Ezután a hotel tulajdonosa, dr. Takács Tibor idézte fel azt a hétéves időszakot, melynek eredményeként egyedi fantázia és filozófia alapján építették újjá a kastélyt és az üdüléshez, a pihenéshez ideális helyszínt teremtettek. A több mint egymilliárd forintos fejlesztés európai uniós támogatással valósult meg. A munkában – különböző szakmákat képviselve – folyamatosan 40-60 helyi dolgozó vett részt. Ezzel az úgynevezett "Vécsebrigádnak", a közelebbi és távolabbi vállalkozóknak biztosítottak hasznos tevékenységet.

A hotelegyüttesnek négy különböző stílusú egysége van. A kastély felső szintje meglepő építészeti látványként szolgál, miután az épületben zárt várossal találja magát szembe a látogató. Ez a külön világ a City, házakkal, terekkel, díszkúttal, kiállító falakkal. A kétszintes épületek családok és baráti társaságok tartózkodásához kínálnak lehetőséget a 4-6 személyes apartmanokban. A földszinten az éttermet és a reggeliző folyosót találni, az emeleten pedig két konferenciaterem szolgálja a rendezvényturizmust. Az úgynevezett Zöld házban – három különböző stílusban – 27 szoba különböző szolgáltatásokkal várja a vendégeket. Az épülethez összekötő híddal csatlakozik a Vöröstorony, ahol 13 fiatalos szobával elsősorban az ifjabb korosztályt igyekeznek kiszolgálni. A szolgáltatásokat a szomszédságban megnyíló csárda egészíti ki, ahol grillezett ételekkel, kemencés kínálattal, illetve a disznóvágás terével várják az érdeklődőket. A Csülök Csárdával egy udvaron található tájház pedig a paraszt barokk berendezésével és hosszú tornácával hívogatja a látogatókat. Dr. Takács Tibor kitüntette azokat a munkatársait, akik a beruházásban részt vettek.

Segít a térképes, színes kiadvány

A továbbiakban a kastély felújítása során szerezett személyes élményeit idézte fel Gulyás István, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Régió Marketing Igazgatóságának képviselője. Elmondta, hogy a Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megyét átfogó térség turizmusában új, kiemelkedő gyöngyszem a négy csillagos VécseCity. Méltatta azt a színes fotós és térképes kiadványt, amelyet a hotel átadására készítettek. Ebből fontos ismeretekhez juthatnak a Hernádvécsére és környékére kiránduló turisták.

Végezetül Rohonyi Anikó Bartók-Pásztory- és Liszt-díjas operaénekes, a Vécsey-család leszármazottja mondott köszönetet dr. Takács Tibornak és feleségének, hogy a közreműködésükkel sikerült a kastélyt a régi pompájába visszaállítani. Kovácsné Orosz Zsuzsanna, Hernádvécse polgármestere pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a dolgos helybeliek előtt jó példa a négy csillagos hotel megnyitása, mert azt szeretnék, ha a következő időszakban a falu is felfejlődne erre a színvonalra.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.