Ismét lehet pályázni az év ökoturisztikai létesítménye címre

A Nemzeti Parki Termék Védjegyrendszer ismertségének növelése érdekében egy éven át tartó promóciós- és marketing körút aggteleki rendezvényén ünnepélyes keretek között hirdették meg kedden „Az év ökoturisztikai létesítménye 2017” pályázatot, amit a Földművelésügyi Minisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség írt ki közösen.  

Dr. Rácz András a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért felelős helyettes államtitkára beszédében elmondta: a pályázat célja, hogy az ökoturisztikai létesítmények, illetve működtetőik megmérettessenek kínálatuk látogató- és családbarát jellege alapján.

Látogatóbarátnak tekinthető az az ökoturisztikai létesítmény, amely a természeti és táji örökség megőrzése mellett történő bemutatáson túl, a látogatók igényeit is figyelembe veszi, illetve a tervezése és működtetése a kereslet ismeretében zajlik.

Ezek a létesítmények infrastruktúrájukat tekintve, felszereltségben és a szolgáltatásokban is a látogatók alapvető elvárásainak megfelelően vannak kialakítva és a természeti örökség bemutatása élményszerűen történik – foglalta össze a helyettes államtitkár.

A cím elnyerésére ökoturisztikai létesítmények üzemeltetői (nemzeti park igazgatóságok, erdőgazdaságok, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások stb.) pályázhatnak ökoturisztikai látogatóközpont és tanösvény kategóriákban. A címet elnyerő létesítményeket a pályázat lebonyolításában közreműködő szervezetek kommunikációs tevékenységük során kiemelten kezelik.

A 2017-ben beérkezett pályázatok között kategóriánként legfeljebb egy-egy különdíj odaítélésére van lehetőség, amelyet idén a térségi szempontból kiemelkedő jelentőségű létesítmény kaphatja meg, függetlenül attól, hogy a pályázaton helyezést ér-e el vagy sem.

A tavalyi évben látogatóközpont kategóriában megosztott első helyezést ért el a Tapolcai-tavasbarlang Látogatóközpont (Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság) és a Pörbölyi Ökoturisztikai Központ (Gemenc Zrt.), míg tanösvény kategóriában a Kincskereső játékösvény – Aggtelek (Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság) végzett az élen. A leginnovatívabb megoldásokat felmutató vállalkozásnak járó különdíjat a Patkós Stúdió (Tápiógyörgye) vehette át.

A pályázati adatlapot itt talállja.

A pályázat beadásának határideje: 2017. június 30.


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.