Kamionsofőr hiány miatt nem rendelhető a McDonald's-ban turmix

Lekerült az Egyesült Királyság mintegy 1250 McDonald’s gyorséttermének kínálatából a shake és a turmix, illetve egyes palackozott italok – közölte a vállalat a BBC-vel. Megerősítették, hogy az egész országra kiterjedő teherautó sofőrhiány áll a háttérben, írja a Forbes.hu a BBC híre nyomán.

A BBC által megszólaltatott szakértő szerint azért, hogy a legfőbb termékek, mint a Big Mac ellátása biztosított legyen, a McDonald’s priorizált a menün lévő ételek és italok között. Míg az üdítők sokáig elállnak a központi raktárakban, ezért azok szállítása nem élvez elsőbbséget, kisebb veszteséget jelent a cégnek, ha nem értékesítik folyamatosan.

Azonban a tejes shake utánpótlását már a tejipari szállítási problémák is sújtják, nem csak a belső szállítási nehézségek. Korábban beszámoltunk róla, hogy még az Arla tejipari óriás sem tudja ellátni áruval az üzleteket a sofőrhiány miatt.

A főleg csirkés ételekben utazó Nando étteremlánc 50 egységét volt kénytelen bezárni, mert nem szállítottak csirkét a konyhákra.

A rivális KFC is a raktárkészlet vészes elapadásáról beszél, ami miatt nem minden étel elérhető folyamatosan a menüből.

A brit Közúti Fuvarozási Szövetség (RHA) adatai szerint közel 100 ezer sofőr hiányzik a rendszerből a járvány előtti szinthez képest, amikor 600 ezer sofőr dolgozott az ágazatban. A koronavírus-járvány miatti leállások, az időnkénti karanténkötelezettségek, valamint a Brexit miatt kevesebb vendégmunkás tetézi a bajokat, ráadásul tavaly óta 30 ezer sofőrvizsga maradt el a járványügyi korlátozások miatt.

A Tesco már ezer font belépési bónuszt ad a sofőröknek, csak valaki vállalja el a munkát, más cégek is bónuszokkal próbálnak toborozni.

A BBC szerint vannak, akik már a saját munkavállalóik között próbálnak sofőrt toborozni.

Az iparági szereplők a kormánytól is segítséget várnak, többek között a vezetői vizsgáztatás felgyorsítását.

Forrás: BBC / Forbes.hu


Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.