Kártérítést követel a Dreamlinerek miatt a Boeingtől az ANA

Kártérítést fog követelni a Boeing 787-es Dreamliner utasszállító repülőgépeinek sorozatos hibák miatti leállítása következtében elszenvedett károkért az All Nippon Airways (ANA) japán légitársaság az amerikai gyártótól - jelentette pénteken a Japan Today hírportál.

Tonomoto Kijosi, az ANA pénzügyi igazgatója közölte ugyanakkor azt is, hogy a társaság egyelőre a hibák okainak feltárására összpontosít, és még nem kezdett egyeztetésekbe a Boeinggel az esetleges kárrendezésről. A tárgyalásokra azonban sor fog kerülni, amint a gépek helyzete rendeződött - tette hozzá.

A 787-eseken az elmúlt hetekben összesen öt váratlan esemény történt, köztük két ízben a repülők akkumulátorai égtek le. Emiatt a gépeket nem engedik repülni sehol a világon a hibák kivizsgálásáig. A Boeing a problémák miatt ideiglenesen felfüggesztette a gépek szállítását. Szerte a világban eddig ötven Dreamliner repült, és 800 megrendelés érkezett az amerikai gyártóhoz.

Az ANA 17 darab 787-essel rendelkezik. A gépek földre parancsolása miatt a társaság eddig 459 járatot volt kénytelen törölni, aminek következtében mintegy 1,4 milliárd jenes (mintegy 3,26 milliárd forint) kár érte a céget.

Tonomoto közlése szerint a cég bevételeit összesen három százalékkal fogja csökkenteni, ha a gépek már nem repülhetnek a március 31-ig tartó japán üzleti év végéig.

Az ANA ugyanakkor továbbra is optimista a gépeket illetően. "Szerintem fantasztikus repülő. Ha ez az incidens megoldódik, újra minőségi gépként tartják majd számon" - mondta Tonomoto a modellről, amely a Boeing szerint ötödével csökkenti az üzemanyagköltségeket könnyű szerkezetének köszönhetően.

Az incidensek miatt az amerikai és a japán légügyi hatóságok is vizsgálatot indítottak, ám a hibák okát mindeddig nem tárták fel.

Forrás: MTI


Forgalomkorlátozások vasárnap  a fővárosban

Forgalomkorlátozások vasárnap a fővárosban 

Vasárnap egy futóversenyt és az Élet Menete rendezvényt tartják Budapesten.
SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség

SIA Csoport: cél a karbonsemlegesség  

A Singapore Airlines (SIA) Csoport megállapodásokat írt alá a Fenntartható Repülési Üzemanyag (SAF) beszerzéséről.
Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná

Emirates éves riport: annál is sikeresebb, mint gondolná 

Megdöntötte saját rekordját az Emirates Group a 2024–2025-ös pénzügyi évben.
Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja

Mallorca a repülőjáratok korlátozását fontolgatja 

A korlátozás oka a húsvéti héten mért jelentős forgalomnövekedés.
Ismét robog a Jégmadár expressz

Ismét robog a Jégmadár expressz 

Május 18-tól ismét közlekedik a Jégmadár expresszvonat, amely közvetlen összeköttetést kínál Rákospalota-Újpestről a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.
WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés

WIZZ: Brassó-Budapest járatnövelés 

A repülőtér a Romániai Repülőterek Egyesülete által közölt januári statisztika szerint egy év alatt megduplázta utasainak számát.
Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Ünnepel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 

Éppen hetvenöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyitották meg az utazóközönség előtt Budapest nemzetközi repülőterét, Magyarország kapuját.
Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.