Keressük a legsikeresebb turisztikai kommunikációs projekteket

A Turizmus Trend idén is meghirdeti immár hagyományos kommunikációs versenyét. Tavaly több mind 50 pályamű érkezett be felhívásunkra, közülük 26 részesült a szakmai zsűri vagy a nagyközönség elismerésében. Most ismét keressük a legjobb turisztikai kommunikációs projekteket.

Az Iránytű kommunikációs verseny célja, hogy megtalálja és díjazza azokat a projekteket, melyek kommunikációs szempontból kiemelkedtek a mezőnyből. Az elmúlt években a szakmai zsűri magas pontszámmal értékelte a kreatív ötleten alapuló megoldásokat, például egy közösségi kampányban vagy egy esemény kapcsán. Kereste a leghatékonyabb reklámkampányokat, melyek kiemelkedő számokat produkáltak a célcsoport elérésében, illetve elismerte a dizájnos, igényes kivételezésű munkákat.

A beérkezett anyagokat elismert szakmai zsűri fogja pontozni. Idén többek között a Turizmus Trend főszerkesztője, Szántó Zoltán és key account managere, Mráz Gergő, a Professional Publishing Hungary művészeti vezetője, Krémer Julianna és senior grafikusa, Körömi Csenge fogja értékelni a pályamunkákat. További zsűritagok felkérés alatt…

Az Iránytű 2014 kategóriái:

  1. print – katalógus, szórólap, direct mail
  2. web – weboldal, közösségimédia kampány, mobilfelületen való megjelenés (applikáció, mobilra optimalizált weboldal)
  3. eseménymarketing – minden, ami a valós életben történt: esemény, hostesspromóció, szórólapszórás, kóstoltatás, flashmob
  4. kommunikáció az eladás helyén (POS) – minden, ami a POS-ban történik: utazási iroda, illetve információs iroda belső kialakítása a kirakattal, illetve szálloda recepciója
  5. hirdetések – mindenfajta „vásárolt” médiamegjelenés: print, web, tévé, rádió, óriásplakát
  6. reklámkampányok – integrált akciósorozatok, amelyek legalább két csatornát/médiumot használtak

Az elmúlt év tapasztalatai alapján webes kategóriánkat a fejlődő telefonra optimalizált weboldalak és az alkalmazások népszerűsége miatt webes kategóriánkat kibővítettük, így már az ilyen típusú pályamunkánk is versenyben vannak az oklevelekért.

Az idén először a gördülékenyebb nevezés érdekében a szervezők már nem csak dvd-n keresztül, postai úton várják a nevezéseket, hanem bármely elektronikus fájlmegosztón keresztül fogadják a szükséges anyagokat. 

Nevezési határidő: február 28., péntek 18:00

További információért kattintson ide!


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.