Két hazai bor is bekerült a világ legjobb 30 tétele közé

A világ egyik legrangosabb borversenyén, a Berliner Wein Trophyn számtalan díjjal tértek haza a magyar pincészetek: egy tokaji és villányi bor bekerült a világ legjobbjai közé.

A Berliner Wine Trophy nemcsak Németország legbefolyásosabb borversenye, hanem a világ egyik legnívósabb nemzetközi bortalálkozója is.

 

A BWT minden évben neves termelőket és forgalmazókat hív össze a világ minden tájáról, a beküldött tételek száma pedig folyamatosan növekszik, évente több ezer nevezéssel.

Idén a négyszáz tagot számláló szakmai zsűri közel 14 ezer tétel közül választotta ki a legjobbakat, a versenyen természetesen számos magyar pincészet is indult – számolt be róla a Vince.hu.

Az idei megmérettetésen a magyar borászatok összesen 2 nagy aranyérmet, 65 aranyérmet és 2 ezüstöt zsebeltek be. A Berliner Wein Trophy szabályai szerint legfeljebb a borok 30 százaléka kaphat aranyérmet. Nagy arannyal a legjobb borokon belül is kiemelkedő tételeket díjazzák, ami értelemszerűen egy sokkal szűkebb réteg.

2023 nyarán a 1542 aranyérmesből mindössze 29 bort ért az a megtiszteltetés, hogy nagy arannyal tüntettek ki, közöttük pedig két magyar is m,egtalálható ami óriási elismerés.

A verseny legmagasabb kitűntetését, a nagy aranyat a Gróf Degenfeld Pincészet 2017-es 5 puttonyos tokaji aszúja, illetve a villányi Gere Pincészet 2017-es Attila Cuvée-je érdemelte ki.

Forrás: Hamu és Gyémánt


Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese

Egerből érkezett a Borászok Borásza verseny idei győztese 

Idén 19. alkalommal adták át a Borászok Borásza díjat.
Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen

Rekordszámú nevezés az Év pálinkás bonbonja-2025 versenyen 

Harmadik alkalommal hirdették meg a versenyt, amelyre 143 nevezés érkezett az ország minden részéből és a Felvidékről.
Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival

Görög fánk dubai csokival, kecskesajtos vegetable szendvics, smash burger sültkrumplival 

Mutatjuk az idei első Food Truck Show legizgalmasabb ételeit.
Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál

Régi ízek, új trendek: jön a kürtöskalács fesztivál 

A tradíció és az innováció összefonódása kürtőskalács ünnepén.
Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.