Kétmilliárd forinttal több jut 2015-ben turizmusra

A turizmus közel 5 milliárd forintos kerettel szerepel a 2015-ös költségvetésről szóló törvényben, ami azt jelenti, hogy több mint kétmilliárd forinttal több jut jövőre az ágazatra - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek adott év végi interjújában.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ruszinkó Ádám hozzátette: reményeik szerint a turizmusban tapasztalt kedvező idei tendenciák tartósak maradnak, megteremtve többek között a bérfejlesztés alapjait a turizmushoz kapcsolódó ágazatokban. Kiemelte, hogy a kormányzat és a parlament döntésével a SZÉP-kártya megőrzi kedvezményes adózását és jobb helyzetbe is sikerült hozni. Évi 200 ezer forint feletti összértékű béren kívüli juttatás felett - 450 ezer forintos felső határig - kizárólag SZÉP-kártya feltöltés választható a legkisebb adóteherrel - ismertette.

A kártyabirtokosok száma az idén júliusban átlépte az egymilliót, az év első tizenegy hónapjában az előző évihez képest 8 százalékkal többet, 67,5 milliárd forintot költöttek a SZÉP-kártyákról. A feltöltések még ennél is nagyobb mértékben bővültek - jelezte Ruszinkó Ádám. A helyettes államtitkár emlékeztetett: kinevezésekor az ágazat szereplői közötti partnerség megerősítése, a turizmus hazai és nemzetközi lehetőségeinek mind teljesebb körű kihasználása mellett fő célkitűzésként a szolgáltatási színvonal emelésének támogatását nevezte, hiszen jelentős mértékben ezen múlik az ágazat versenyképessége.

"Az a szolgáltatás és szolgáltató érhet el sikereket, azoknak a termékeit, szolgáltatásait fogják keresni, akik folyamatosan magas minőséget képviselnek, illetve azok a települések lesznek sikeresek, ahol a szolgáltatók jól tudnak együttműködni" - mondta.

Kitért arra is, hogy a 2014-2020 közötti európai uniós források felhasználásáról szóló operatív programok jelenleg jóváhagyás alatt állnak Brüsszelben. A turizmus a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) önálló prioritásként szerepel. Elsősorban országos és nemzetközi jelentőségű természeti és kulturális értékeket lehet uniós forrásból támogatni, hogy vonzóbbak, látogatottabbak legyenek. A brüsszeli egyeztetések eredményeként az új uniós költségvetési időszakban továbbra is felhasználhatóak EU-s források a turisztikai fogadóterületek fejlesztésére. Újdonság, hogy turisztikai marketingakciókra is fel lehet használni a forrásokat. Ezek a támogatások a gazdasági tárca háttérintézményeként működő Magyar Turizmus Zrt. külpiaci marketingforrásait bővítik - mondta.

Egy másik kiemelt terület az országos és nemzetközi jelentőségű természeti és kulturális örökségek tematikus hálózatainak fejlesztése, ami az önmagukban szerényebb vonzerővel rendelkező látványosságok megyehatáron átívelő összekötését, hálózattá szervezését jelenti. Ide tartoznak a kulturális, vallási tematikus utak, a kerékpáros, természetjáró, lovas, vízi hálózatok, amelyek így egységes megjelenésű útvonallá fejlesztve, újszerű élményeket jelenthetnek a turistáknak - tette hozzá.

Közölte: a gyógyhelyeken a vállalkozások és az önkormányzatok közös akcióira épülő fejlesztésekkel azt szeretnék elérni, hogy ezek a települések nemzetközi elismertsége erősödjön, felzárkózzanak a külföldi versenytársakhoz. A kis- és középvállalkozások által tervezett szolgáltatásfejlesztéseket a szálláshelyek, vagy a vendéglátás területén az Európai Bizottság iránymutatása alapján pénzügyi eszközökkel - például hitel - fogják támogatni.

Forrás: MTI


Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet!

Jöhetnek az ötletek, hogy mivel dobjuk fel Budapestet! 

Jó hír a vállalkozó kedvű, városukat szerető budapestieknek: 2024-ben ismét lesz Budapest Tuning ötletpályázat!
Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick

Túrázni hívja a fiatalokat a Valmart és a Pick 

A PICK tavaszi kampánya arra buzdítja az embereket, hogy mozduljanak ki a négy fal közül
Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit

Alkoholtilalom és a bulihajók száműzése - a főváros rendezné a pesti rakpart problémáit 

A fővárosi önkormányzat kitiltaná a hajók nagy részét a pesti rakpartról.
Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen

Két napig hajnalig nyitva a Szentendrei Skanzen 

Új zenei és művészeti fesztivállal bővül a Szabadtéri Néprajzi Múzeum programkínálata.
Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival 

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra.
Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák

Különleges túraútvonalon láthatóak a Kékvándor fotográfiák 

Túraútvonal-szerű kiállításon tekinthetők meg Burger Barna az Országos Kéktúrán készült fotográfiái a Természettudományi Múzeumban
Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez

Sok munkavállaló ragaszkodik az otthoni munkavégzéshez 

A nagyobb rugalmasságra már a pandémia idején is volt igény.
Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.