Kiutazás: Horvátország, Olaszország, Görögország a sorrend

Fölényesen megelőzte a többi úti célt Horvátország  a magyarok körében a nyár eddig eltelt részében az utasbiztosítási adatok alapján. A dobogóra még Olaszország és Görögország fért fel.

Az utak átlagos hossza 7 napra nőtt, a legdrágább biztosításért közel 200 ezer, a legolcsóbbért 510 forintot fizettek, derül ki a bank360.hu összesítéséből.

 

Ahogy beköszöntött az iskolai nyári szünet, ismét Horvátország lett a legkedveltebb utazási célpont a portál utasbiztosítás kalkulátorával megkötött utasbiztosítási szerződések adatai alapján: az összes biztosítás 28 százalékát oda igényelték a nyaralók 2023. június 1. és július 19. között. A kiutazók körében annyira népszerű a délnyugati szomszédunk, hogy a második helyezett Olaszországba fele annyian (14 százalék), a harmadik helyezett Görögországba (9 százalék) pedig harmad annyian utaztak el, illetve fognak hamarosan elutazni, mint Horvátországba. 

A téli-tavaszi kedvenc Ausztria ezúttal a negyedik helyre szorult (5 százalék), megelőzve Spanyolországot és Romániát (4-4 százalék). Az egzotikus célországok között - ahová szintén kötöttek június-júliusban utasbiztosítást - feltűnik a karib-tengeri Curacao és Grenada, a kelet-afrikai Tanzánia és Seychelle-szigetek vagy az indiai-óceáni Maldív-szigetek és Indonézia is.

Átlagosan egy hetet nyaral a magyar

Az utazások hossza megnőtt, a tavaszi 4-5 nap helyett most a legtöbben, minden ötödik utas 8 napot tölt el aktív vagy passzív pihenéssel. Az utazások átlagos hossza 7,2 nap volt a június 1. és július 19. között megkötött biztosítási szerződések alapján. A leghosszabb idejű szerződést egy három hónapos, városnézős utazásra igényelték az USA-ba, több mint 100 ezer forintért, egy személy részére.

A tengerpart mindent visz

A legtöbben tengerparti nyaralásra indultak (61 százalék). A már említett tengerparti országok mögött ott van a sorban az egyre népszerűbb Törökország és Bulgária is. Városnézést – ami tavasszal a legkedveltebb program volt – most a kiutazók 28 százaléka tervezett, és ehhez alakította az utasbiztosítását. A nyaralók fele autóval indult útnak, 37 százalék repülővel, 11 százalék busszal vagy vonattal, és 2 százalék motorkerékpárral.

 

A magyarok tavaly tavasszal és nyáron, azaz a második és a harmadik negyedévben Ausztriába utaztak a legtöbbet, ott is töltötték el a legtöbb időt és költötték el a legtöbb pénzt (mintegy 100 milliárd forintot) a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Az összes kint tartózkodási idő meghaladta az ötmillió napot. 

A szintén népszerű Horvátországban és Németországban több mint hárommillió napot, Görögországban és Szlovákiában pedig 2,6-2,6 millió napot töltöttek a kiutazók. A többnapos utazások célja leggyakrabban szabadidős tevékenység, szórakozás vagy egészségmegőrzés volt, míg az egynapos utaké nagyjából fele-fele arányban munkavégzés, illetve szabadidős tevékenység és egészségmegőrzés.

 

 

Forrás: Bank360.hu / Turizmus Online


Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara

Vár Temesvár – bemutatkozott Budapesten a Visit Timișoara 

Mindössze három óra autópályán, és máris egy másik világ várja az utazót.
Horvátország könnyít a határátlépésen

Horvátország könnyít a határátlépésen 

Horvátország feloldja a ragadós száj- és körömfájás betegség miatt bevezetett intézkedések egy részét, de további rendelkezéseket vezet be a kockázatok megelőzése érdekében.
Zagorje – Horvátország zöld szíve

Zagorje – Horvátország zöld szíve 

Természeti szépségek, történelmi látnivalók és gasztronómiai élvezetek karnyújtásnyira.
Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország

Török öröm: ütős vendégszámokkal indította 2025-öt a mediterrán ország 

Eddig soha nem látott eredményekkel indították az idei turisztikai szezont.
Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek

Jelentősen szigorítják a határellenőrzést a németek 

Ezúttal nem a száj- és körömfájásjárvány terjedésének megfékezése az ok – másról van szó.
Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken

Elege van a turistákból sok helybélinek a Kanári-szigeteken  

A helyi hatóságok adatai szerint az idén rekordszámú látogató árasztotta el a Kanári-szigeteket.
Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás

Szlovák határellenőrzés: továbbra is érvényben a szigorítás 

Még egy hónapig azok a szabályok érvényesek, amelyek április 7-én kerültek bevezetésre.
Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben

Interaktív kalandtúrák indulnak Bécsben 

A fiatalokat megcélzó túra fő célja, hogy a résztvevők jobban megismerjék az osztrák fővárost.
Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak

Görögország: szigorúbb szabályok a lakóautósoknak 

Görögország szigorította a lakóautókra vonatkozó szabályozásokat, ami felháborodást váltott ki a lakóautós közösség körében.
Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete

Régi-új szakemberrel bővült Dubaj magyarországi képviselete 

Bővül a Dubai Department of Economy and Tourism (DET) magyarországi képviselete.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.