Letöltendőt követel az ügyészség a mórahalmi makettpark ügyében

A mórahalmi makettpark ügyének valamennyi vádlottjával szemben súlyosbításért, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabása érdekében fellebbezett az ügyészség - tájékoztatta a Csongrád-Csanád megyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-t.

Saághy Flóra emlékeztetett arra, a Szegedi Törvényszék elsőfokú ítéletében a költségvetési csalás bűntette miatt indult ügyben a váddal egyezően állapította meg a vádlottak bűnösségét, és rájuk felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki.
A főügyészség álláspontja szerint a kiszabott büntetések aránytalanul enyhék, nem felelnek meg a büntetési céloknak, ezért az ítélettel szemben fellebbezést jelentettek be, valamennyi vádlott terhére súlyosbításért, végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása érdekében.

Az ítélet szerint az első- és a másodrendű vádlott közösen elhatározta, hogy egy - ötven, a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló fontos műemléket 1:25-ös méretaránnyal bemutató - makettparkot alakít ki. A másodrendű vádlott vezette cég pályázatot nyújtott be, a támogatási szerződést 2010 októberében kötötték meg, a Dél-Alföldön indult nagy összegű turisztikai beruházások közül ez a projekt kapta a legmagasabb - 85 százalékos - támogatást.

A beruházás során a generálkivitelezői és a műszaki ellenőri tevékenységet a vádlottak befolyása, illetve irányítása alatt álló gazdasági társaságok végezték. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, azt a cég 15 százalékos önerő biztosítása mellett 550 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásból kívánta megvalósítani.

A vádlottak a kivitelezés kezdetétől folyamatosan finanszírozási gondokkal küzdöttek, ezek áthidalása és a minél nagyobb összegű támogatás lehívása érdekében elhatározták, hogy a kivitelezés folyamán benyújtandó kifizetési kérelmekben el nem készült maketteket és munkálatokat jelentenek majd készre.
A vádlottak 2014 júniusáig több mint 512 millió forint előleget kaptak, illetve támogatást kértek. Az ellenőrzések során tapasztalt szabálytalanságok miatt végül 436 millió forintot fizettek ki nekik.
A vádlottak 2014. március 31-én a projektet készre jelentették, annak ellenére, hogy a park alkalmatlan volt a látogatók fogadására, több makett sérült volt, illetve ellenőrzéskor nem volt a helyszínen. A céget ezért a kifizetett összeg visszafizetésére kötelezték.
A 436 millió forintból végrehajtási eljárás során csupán alig 50 millió forint térült meg.

Forrás: MTI


Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.
 Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája

Műhelytitkok és épületséták: jön a Műtárgyak Éjszakája  

Hetven fővárosi helyszínen, több mint 100 programmal rendezik a IX. Műtárgyak Éjszakája Fesztivált.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.